2013. július 24., szerda

15.Fejezet

London utcái tömve voltak bulizni vágyó fiatalokkal. Egyhangú zenebona dübörgött végig a főutakon, s visszhangzott épp akkora lendülettel a kisebb sétányokon, s lakónegyedeken. Pár hete még én is eképp tomboltam volna bedrogozott, tudatmódosított állapotban Tracy-vel, aki szokásához híven ismét émelygő gyomorral támasztotta volna a falat, én pedig hosszú, holló-fekete haját fogva szívtam volna el gandzsámat. Pár hete. Most azonban akár egy sznob, úgy ülök számomra ismeretlen személyekkel egy puccos, kölni szagú limuzinban. A világítás silány, a zene már-már elviselhetetlen, pont mint egy pornófilm. A fülsüketítő zúgás a fülemben pedig még mindig nem hagy nyugodni.

*****

Üres tekintettel bámultam ki a jármű sötétített ablakain, melyet napszemüvegem még inkább beárnyékolt. Fekete, testhezálló ruhám kényelmetlen volt, a nyakékek ide-oda himbálóztak torkom előtt. Amolyan fojtogató érzést keltettek. Émelyegve vizslattam végig a járgány falait, s a benne helyetfoglaló személyeket. Louis-n kívűl mind unszimpatikusak voltak, a kocsiban tomboló ricsaj pedig csak rontott a helyzeten.
- Mi ez a szar? - böktem ki végül.
- Mire célzol? - fordult felém megannyi szempár, a kérdést viszont Louis szögezte nekem.
- Hát ez a zenének sem mondható lárma. - tettem karba kezeimet.
Kijelentésemre kimeredt tekintettel bámultak rám az utasok, majd a Louis mellett helyet foglaló lány halk pusmogásba kezdett, kezével száját takarva.
- Ő még nem tudja?
- Nagyon úgy tűnik. - hangzott el a válasz, s kisebb hezitálás után ismét megszólalt. - De inkább ne szólj neki...Előbb vagy utóbb, de úgyis rájön.
- Mire jövök rá? - böktem meg a nekem immár háttal ülő személy vállát.
- Mi? - fordult meg.
- Ellen. Vagy ki.
- Eleanor. A nevem Eleanor.
- Nos, El'. Miről is nem szabad tudnom? - néztem vele farkas-szemet, melyet végül Louis szakított meg.
- Azt, hogy ez tényleg pocsék egy dal. - nyomta meg a rádió némító gombját, majd visszahuppant bőrülésére. Hirtelen mélységes csend támadt, a fülemben zakatoló zsivaj felerősödött, szinte megörjített. Ez, a mindennapivá vált szokása a testemnek lassan az őrületbe kergetett, idegeimet megtépázta. Nem bírtam. Talán a drog...Az segít. Benne sosem kellett még csalódnom. 
A hirtelen rám törő kábítószer-hiányom, átvette a hatalmat tudatom felett, nem bírtam tovább a jármű szoros fogságát.

- Hm? - nyögött fel Eleanor.
- Ki akarok jutni innen.
- Mi van? - bukkant elő Harry tekintete  mobiltelefonja mögül.
- Engedjetek ki. - meredtem rá a golyóálló üvegre, majd hirtelen megindultam felé.
Testem szinte repült az óriási járgányban, gondolataim a crack áldásos hatása körül forogtak, testemet a kábítószer vezette. Az idő lelassult. Szinte kockáról-kockára kirajzolódott az utasok reakciója a semmiből jövő tettemre. Harry eldobva készülékét ugrott utánam, s hatalmas karjaiba zárta -az üveggel épp hogy nem érintkező- testemet, majd azzal a lendülettel rántott vissza a kocsi szőnyegére, s egyben a valóságba.
- Megörültél? Meg akarod magad ölni? - pillantott rám, államon végigsimítva. Tekintetéről lerítt az aggodalom, a félelem, s az a mélyen megbúvó gyermeki ijedség. Hiába tisztázódott bennem maga a gondolat, hogy kis híján összepréselődtem a vastag ablakokon, a tény, hogy még mindig itt vagyok, nem hagyott nyugodni.
- Eresszetek ki innét! - szorítottam meg Harry arcomon pihenő tenyerét, majd eltoltam magamtól, s a sofőrhöz botorkáltam.
- Uram! - böktem meg a kissé kopasz, hamis-parókás férfit. - Megtenné, hogy félreáll egy pillanatra?
- Hölgyem, a főúton nem állhatok meg. Üljön szépen vissza, és bírja ki.
- Rendben. Ez esetben odaadná a kalapját, hogy belehányjak? - vetettem a férfire egy ravasz mosolyt majd, megpöcköltem tengerészkék sipkáját.
- Ó, az Istenért! - markolt rá a kormányra, s rántotta félre. A kisebb malőrt követően egy útba eső buszmegállónál leparkolt. Testemmel tankként törtem ki a kocsiból, s rohamos léptekkel indultam meg a legközelebbi sikátor felé.

*****
                                                                                                                                                           
Remegő kézfejjel nyúltam az aprócska tasak után, melyet melleim fogságából húztam elő, napszemüvegemet feltoltam fejbúbomra, tisztább látást adva ezzel tekintetemnek. Selyemkesztyűimet hanyagul téptem le magamról, majd kibontván az aprócska tasakot, tenyerembe borítottam annak tartalmát.
- Végre. - suttogtam, arcomon könnycseppek csordultak végig. Érzelmeimmel küszködve emelten orrcimpámhoz a port, majd egy mély lélegzettel mind eltüntettem. Lassan, megszédülve döntöttem lapockámat a mögöttem álló betontömbnek, majd lassan átadtam magam a kábítószer émelyítő hatásának.
Már percek óta hevertem egy szemeteskonténer mellet, mikor gyors lépteket hallottam közeledni.

Ki lehet az? És miért siet ennyire? Meg akar ölni? Nem, azt nem teheti. Biztos csak azt a fránya zúgást fogja megszüntetni. Engem nem bántana.

Gondolataim elmosódtak, szemeimet lehunytam, légzésem lelassult, már nem is zavart a közelgő személy mivolta. Kézfejemmel takarást adtam szempáromat bántó villanypózna fényétől, lábbelimet lerúgtam. Minden egyes lélegzetemmel újabb, s újabb porfelhőt lélegeztem be tüdőmbe, majd prüszköltem ki annak maradékát. Kábulatomat a rohamos léptek feltűnő közelsége törte meg. Megállt. Megállt, épp felettem. Szúró tekintetét testemen éreztem, fújtatása hangos, és kemény volt, s kisvártatva felém nyúlt.
- Genna. - húzta el hatalmas tenyerével kézfejemet a szemeim elől.
- Louis? - nyögtem fel halkan.
- Nem éppen. Harry vagyok. - guggolt le mellém, figyelme az immár üres tasakra terelődött. - Ezt te...? - rebegett, kérdését bólintással nyugtáztam. - Értem. Na gyere. - karolt át, majd emelt el a mocskos talajtól, akár egy csecsemőt.
- Ne, várj! Tudok járni! - kiáltottam el magam, karjai fogságából kiszabadulva.
- Makacs egy lány vagy te. - jegyezte meg kacarászva.
- Lou' hol van?
- Eleanor-ral előre mentek. - tette ki karját támaszként, gesztusát hezitálva, de elfogadtam.
- Oh, az jó. - pillantottam le. - Sőt mi több. Kurva jó. Ja. Eleanor nagyon...nagyon kurva. Mármint kurva jó. - csaltam hazug mosolyt arcomra, ez Harry-nek is szemet szúrt.
- Nem csíped El'-t?
- Én ezt a rohadt magassarkút nem csípem! - rúgtam le az újonnan felkerült tipegőt lábfejemről, egyenesen neki a falnak, magasságom hirtelen megcsappant.
- Várj. - húzódott el Harry, majd jobb kezével a konténernek támaszkodva kezdte kifűzni surranóját.
- Te meg mit művelsz? - fontam össze karjaimat mellkasom előtt, majd úgy kémleltem tovább a férfit. Másodpercekkel később immár mezítláb tornyosult fölém, ujjaival összefogva lábbelijét.
- Tessék. - nyújtotta felém. - Vedd fel!
- Mi?
- Rajta! Nem járhatsz mezítláb, nemde?
- Blööö nem járhatsz mezítláb, nemde. - produkáltam magam grimaszolva, testemmel gesztikulálva. - Na add ide azt a bocskort!

*****

Az idő lassacskán lehűlt, lábszáram libabőrös lett. Vállaimon Harry zakója pihent, mely melegen tartotta felsőtestemet. Nem vagyok az a fázós tipus, de jelenesetben nagyon is jól esett magamon tudni valami vastagabb göncöt. Az eget csillagok borították, az utcák hamarosan elcsendesedtek, a fiatalok is lenyugodtak. Hosszadalmas sétánk közben eleinte felszínes bálcsevejt folytattunk, majd egyre mélyebb beszélgetésbe elegyedtünk. Lépteink során egyre közelebb kerültünk egymáshoz, karjaink már-már súrolták egymást, ujjaink végül összekulcsolódtak.
- Hanyas a lábad? - pillantottam rá a lábfejemen pihenő hatalmas cipőre.
- Mi?
- A lábad. Óriási.
- Jaaa, igen. - nyújtottam meg mondatát. - Nos, az hatalmas. Legyen annyi elég. - kuncogott fel, majd rám pillantott, ami hatására szinte kötelező szerűen vigyorodtam el én is.
- Mikor érünk már oda? Vagy egy órája bóklászunk. Csak nem eltévedtünk?
- Húsz perce Genna. Húsz perce. Mellesleg itt vagyunk, gyere. - szorította meg kézfejem, majd egy hatalmas Shell feliratú épületbe rángatott.

- Mit keresünk egy benzinkútnál? - fordultam kérdően Harry felé.
- Louis nem tudhatja meg, hogy...hogy te magadat... - dadogott.
- Hogy drogoztam? - szegeztem neki a kérdést.
- Azt. - nyitotta ki előttem a női mosdó ajtaját.
Lassan lépdeltem be a felmosószer-szagú helyiségbe, mely két, nem túl tágas WC-ből, és egy mosdókagylóból állt, ami egy hosszú és széles pulton terült el. Bele pillantva a tükörbe, önarcképem helyett másvalakin akadt meg a szemem.
- Te meg mit művelsz itt? - meredtem rá a tükörből.
- Csak bekísértelek.
- Hát, már bent vagyok, szóval... - fordultam meg, farkas-szemet nézve zöldes tekintetével.
- Szóval? - suttogta.
- Szóval...a meleg-bár kicsit odébb van. Majd ott találkozunk.
- Nagyon vicces vagy Genna. - kerekedett elő egy csalfa mosoly vöröslő arcán, majd vállával meglökte a hatalmas fémajtót, a zár kattant.

Testemmel felhuppantam a mosdókagyló melletti szekrényre, lábaimról lecsúsztak Harry méretes csukái. Ujjaimmal Kézitáskámban babrálva kaptam elő egy ragtapaszt, s sarkamhoz erősítve, mélyen fellélegeztem. Szaglásomat rettenetes bűz csapta meg.
- Apropó lábak. Te mikorra tervezed megmosni a tiéidet?- markoltam rá orromra.
- Most miért mondod? Talán büdös? - emelte arcához bal lábfejét, jobb kezével a pultot támasztva.
- Igen, büdös! Mosd meg! - förmedtem rá.
- Igenis asszonyom! - állt meg előttem bokáit összecsapva, kezét homlokához nyomva, akár egy katona. Hosszú, izmos lábát megemelte, s a csap alá helyezte.
- Itt a szappan is. - böktem rá egy fehér ragadós maszatra.
- Az tele van szőrszállal. - kacagta el magát, majd rövid tisztálkodás után, a fejem fölött elhelyezkedő kéz-szárítóhoz emelte talpát.
- Mi a frászt művelsz? - vihogtam kezeimmel kapkodva.
- Halgass! Most szárítkozom. - nyomta bele lábujjait hajkoronámba.
- Harold! Fejezd be! - paskoltam meg mellkasát.
- Jó-jó. Abbahagytam. - túrt bele göndör fürtjeibe.
- Na végre! És most tűnés! Pisilnem kell. - lökdöstem a bejárati ajtó felé, egészen az előcsarnokig.
- Rendben, itt megvárlak. Siess!

*****

Nyöszörögve rángattam fel fehérneműmet, melyet mostanában egyre gyakrabban hordok. Azelőtt legfeljebb családi összejöveteleken voltam képes felvenni, azt is anya nyüstölésére. A tükörhöz támolyogva apró sminkigazítást követően rámarkoltam a kilincsre, majd egy magabiztos lépéssel elindultam.
Az előcsarnokból Harry és egy férfi beszélgetése szűrődött ki. Kissé megtántorodva bújtam meg egy csokoládés-polc mögött, s onnan követtem figyelemmel a két férfi szóváltását.
- És mikor? - könyökölt fel a pultra a Shell-sisakos férfi.
- Hamarosan. Már puha, mint a vaj. - vigyorgott.
- Szép munka! - emelte "ötösre" tenyerét, melyet  Harry készségesen viszonzott.
- Bár őszintén szólva nem volt olyan egyszerű, mint a többi lánynál. Adja a nehezen kaphatót. - kortyolt bele jegeskávéjába.
- Most hol van?
- A mosdóban tollászkodik.
- Nagy játékos vagy te, öreg! - simított végig borostás állán.
- Mindig megkapom, amit akarok. Legyen az akár egy drogos kurva is. - nyalta meg ajkait.
Szívem a torkomban dobogott, ajkaim megállás nélkül remegtek. Szemem sarkából egy aprócska könnycsepp fakadt ki, majd csordult végig arcomon. Egy drogos kurva. Ismétlődött fejemben Harry előbbi kijelentése. Bizonytalanul engedtem el a szekrény műanyag borítású sarkát, s visszatántorogtam a WC-be.
Hatalmas erővel csaptam be magam mögött a fémajtót, majd a tükör elé lépve, keserű tekintettel vizslattam végig arcképemet. Falfehér voltam. Úgy festettem, akár egy hulla.
Figyelmem hirtelen a harisnyakötőmben elrejtett tablettára terelődött. Szinte kapkodva nyúltam a ruhanemű után, majd némi kutakodás után kezem ügyébe akadt a babszemnyi pirula. Némi tanakodás után nyelvemre fektettem, s egy maréknyi vízzel leküzdöttem a torkomon.
Babrálásomat hangos kopogás zavarta meg.
- Genna. Ott vagy? - szólalt meg az ismerős hang.
- Öhm...Igen. Csak egy perc. - makogtam, s egy kis piszmogást követően ajtót nyitottam.
- Minden oké? - tekintett le rám a toronymagas személy.
- Persze. Mehetnénk már? - haladtam el mellette, semmibe meredő tekintettel.
- B- biztos? Elég sokáig voltál bent. - mutatott hüvelykujjával a mosdóra.
- Öhm...hasmenésem volt. - indultam el a benzinkút kijárata felé.



Nagyon köszönöm, hogy bár virtuálisan is, de biztattok. CSODÁLATOSAK vagytok, köszönöm szépen!
Mint már mondta, a fejezet nyögvenyelősre sikeredett, de azért remélem nem pártoltok el mellőlem.:)
Egy kedves kommentelő megjegyezte, hogy az előző rész kicsit rövid lett, nos, megpróbáltam a kedvében járni, és hosszabbra alkotni, a jegyzeteim alapján sikerült, remélem kapok majd ezzel kapcsolatban is visszajelzést!:)
Na milyen a fejléc? Remélem nektek is elnyerte a tetszéseteket, mint ahogy nekem is. Szerintem fantasztikus. Főleg, hogy már Louis is bekapcsolódott Genna életébe.
Olvassátok, véleményezzétek!:)
PusziXx

16 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!!! Gyorsan a kövit

    VálaszTörlés
  2. Úristen nagyon tetszett! Tényleg most hosszabb lett, aminek csak örülök. :) Esküszöm nekem rosszul esett, amit Harry mondott Gennáról... "Drogos kurva" hmm...
    Nagyon jól alakítod a történetet és nagyon tetszik továbbra is. Kedvenc blogom még mindig! *-* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:))
      Nagyon szépen köszönöm!:)
      Váó!! Nagyon édes vagy!:33<3

      Törlés
  3. UUUU Nagyon jó lett ez a rész is mint az összes többi! Nagyon siess a kövivel mert már nagyon várom! :)

    VálaszTörlés
  4. Oh my gooooooood *__*
    Imádom... imádlak :D <3
    A fejléc meg gyönyörű, nekem nagyon tettszik :)
    Siess, siess, siess! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:))
      LUV YA!<333
      Nagyon köszi a fejléc-véleményezést!:3
      Hétvégén írom is!;3
      PusziiXx

      Törlés
  5. Imádom, hogy nem tudom, hogy mi fog történni előre!!! Az írásod fantasztikus, bevallom elöször zavart, hogy ilyen neveletlen a lány és, hogy minden második szava egy káromkodás, de megszoktam, annyira, hogy furcsáltam ebbe a részbe a trágár szavak hiányát...Ezzel nem arra célzok, hogy legyenek, azt majd te eldöntöd. :)
    Azt is imádom, hogy Harry nem az a megszokott tenyérbemászós az írásodba, mint más naív blogokba...
    Csak így tovább :)
    Puszi :)

    VálaszTörlés
  6. Jaaaj nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen!:))
    Örülök a megfigyelésednek, mivel ez okkal történt, majd a következő fejezetben meglátod!:D
    Puszii:)Xx

    VálaszTörlés
  7. Szia, én is megérkeztem :D És igazán nem kellett volna miattam hosszabbra írni, bár nem bántam :D
    Amúgy nagyon jó rész lett, Harryben nagyot csalódtam, tényleg ilyen ki szemétláda lenne?
    Bár én nem tudom milyen az ha az ember drogozik vagy a környezetében élők, de nekem teljesen elég amit te leírsz, és elhiszem. Ügyes vagy. :)
    Várom a kövit. :)
    xx

    VálaszTörlés
  8. Szia!:)) Megpróbálok eleget tenni az olvasóknak, amennyire csak tudok!:))
    Nyugi, majd Harry mivolta is le lesz leplezve!;)
    Köszönöm, nagyon aranyos vagy!:))
    PusziiXx

    VálaszTörlés
  9. jujjj hol a kövi? :(
    elvonási tüneteim vannak xd
    nagyon iparkodj mert nem tudom mit csinálok :D <33

    VálaszTörlés
  10. Tényleg nagyon sajnálom, csak nyaralni vagyok, de mihelyst haza értem, írom is!:))<33
    PusziiXx

    VálaszTörlés
  11. Oh, értem, jó nyaralást!! :) <33

    VálaszTörlés