16.Fejezet

London. Az idő lehűlt, s én mégis immár Harry zakója nélkül folytatom rohamos léptekkel Louis-ékhoz vezető utam. A ruhadarabot még egy hajléktalannak ajándékoztam, mert a hirtelen rám törő adakozási kényszer cselekvésre késztetett...Vagy csak, mert ki akartam baszni a szépfiúval. Mindegy is. Harry még a benzinkúton maradt le tőlem, miután szembesültem valós, nőcsábász, igazi seggfej énjével. Egyszer sikerült átvágnia...Egyszer.

*****

Lábaim már megszokták a tűsarkú általi fájdalmat, többé már nem izgatott, ahogy az sem, hogy Harold Edward Styles felültetett. Az esti szél egy aprócska tincset fújt arcomba, körmeimmel odakapva, nedvesség ütött meg ujjbegyeimet. Egy könnycsepp. Sírok? Én? Egy férfi miatt? Anno mindig ilyen, s hasonló szavakkal illettek a férfiak, kénytelen voltam hozzászokni. Kivéve Stewart...Róla meg is feledkeztem. Mostanában elég lekezelően bántam vele, magam sem tudom, miért.
Gondolataimat a hirtelen felbukkanó aranyozott felirat szakította meg. The Avenue. Megérkeztem. Az étterem óriási ablakaihoz sétálva pillantást vetettem külsőmre, mely kissé meglepett. Hibátlan. Magam sem értettem, hisz ez volt utóbbi két hetem legmozgalmasabb pár órája.
Tollászkodásom közben két szempár kémlelése ütötte meg figyelmemet. Bámulnak. Ekkor jutott eszembe, ez csupán egy üveg, jó, hogy bámulnak, egy idióta az orruk előtt tapogatja végig teste kisebb-nagyobb nyílásait, túr bele szájába, orrába, s minden érhető helyre. Hirtelen lefagytam majd, óriási szemekkel fürkészve őket, kezeimet megemeltem ,s egy gyors intés után, szinte pillanatok alatt eltűntem.

Átlépvén a küszöböt, szemeim elé egy fiatal, nádszálvékony hölgy ütötte meg, bájos, hófehér mosolyával.
- Segíthetek? - állt továbbra is barna, szintén arany-berakásos pultja mögött, szemeivel folyamatosan engem kémlelve.
- Öhm...Louis Tomlinson-t keresem. Egyik barátja vagyo...
- Ön bizonyára Genna Croman. - vágott szavamba, vendéglistáját lapozgatva.
- Genna.
- Nos, Ms.Croman, ha gondolja odavezetem Önt Mr.Tomlinson asztalához.
- Azt megköszönném. - suttogtam, s megindultam az aprócska-termetű hölgy után.
Cikázva az asztalok között, kissé riszálva pillantott olykor-olykor maga után, ellenőrizve ottlétemet. Tekintetemmel kurta pillantásokat vetettem lágyan ringatózó csípőjére. Bámészkodásomat egy ismerős hang zavarta meg, Eleanor öblös kacaja. Hát persze, már el is felejtettem, hogy Louis elhozta magával Ms.Tökély-t is. A gondolatra fintor jelent meg arcomon.
- Itt is volnánk. - Pillantott fel rám a hölgy. - További szép estét!
- Köszönöm. - vetettem még egy utolsó pillantást formás hátsójára majd Louis-ra.
- Nem sietted el, azt kell, hogy mondjam. - mosolyodott el.
- Nos... - mormogtam.
- Harry mondta, hogy összefutottatok egy régi ismerősöddel, és inkább magatokra hagyott titeket. Csodálkozom is, hogy itt vagy.
- Ezt mondta volna? - vigyorodtam el, felhúzott szemöldökkel. A rohadék. Ő baszik ki velem, erre még engem állít be rossznak. Egyre jobban gyűlölöm. - Ami engem illet, azt hiszem nem egészen így történt a dolog, de persze mindegy, a lényeg, hogy megérkeztem.
- És csak ez számít. - emelte fel pezsgőspoharát, koccintásra várva, melyet készségesen viszonoztam.
- Apropó Harry, ő most hol van? - kortyoltam bele alkoholos italomba, majd rögvest átfutott agyamon az alkohol-drog kombó következményének gondolata. Louis nem tudhat róla.
- Harold mindjárt itt lesz, csak a mosdóba ment. - könyökölt fel az asztalra. - Csak nem hiányolod? - jelent meg ravasz mosoly arcán.
- A legkevésbé sem. - folytattam játékát kacéran.

Már fél óra telt el az érkezésem óta, Harry-nek azonban se híre, sem hamva nem volt. Felszívódott. Ujjaimmal mobiltelefonomat piszkáltam, üzenetem érkezett. Alyson ismételten egy hanyag üzenetben közölte a holnapi fotózás pontos dátumát. Továbbá egy meglepetés is fog rám várni. Meglepetés? Nincs is szülinapom. De akkor milyen meglepetés? Lehet mégis elintézte azt a pelenka-reklámot? Tulajdonképpen nem is lenne akkora marhaság. Jelenleg úgy éreztem magam, mint egy darab szar.
Szemem sarkából Eleanor és Louis beszélgetését követtem nyomon.
- Elmondtam már nem egyszer, hogy vedd le a könyöködet, bunkóság étteremben az asztalra terpeszteni! - suttogta Louis fülébe, haját félrefésülve ujjaival.
- Ne nézz már csecsemőnek, magasról teszek rá mi illik, és mi nem. Ennyi pénzért pedig főleg. - vette szájába fogpiszkálóját.
- Mintha nem tehetnéd meg!
- El'! Semmi sem tart örökké, ha tetszik, ha nem!
- Akkor ezt mond meg a nagyravágyó modellmacának is. - fintorgott, majd fejével apró rángásokat téve, felém terelte Louis figyelmét.
- Eleanor, ezt már megbeszéltük, ha megint elkezded a hülyeségeidet, szépen hazamész taxival!
- Én ugyan nem ülök bele egy retkes taxiba sem! - tette karba kezeit.
- Semmi gond. - motyogta. - van lábad is.
Eleanor ledermedt. Nem volt hajlandó feldolgozni, hogy bármelyik vagyont érő cipője ismegsérüljön. Hogy képes ezt Louis elviselni? Ezt a hisztis, nyávogós picsát?
El' sértődötten húzta össze magát, hajkoronájával arcát fedésbe takarva, majd onnan kémlelve az est folytatását.

Unottan könyököltem fel az asztalra, szemeim majd' leragadtak. Eleinte incselkedve figyeltem a lány reakcióját mozdulataimra, később azonban ösztönből hevertem el a tányérok között. Lomha pillantásaimat hangos, közelgő léptek zavarták meg. A lábbeli kopogása egyre idegesítőbb lett, erőt véve magamon megemeltem kobakom, s felpillantottam a személyre. A toronymagas férfi kínlódva ráncigálta fel nadrágja sliccét, haja csapzott volt, arca vöröslött.
- Téged meg mi lelt, öreg? - csodálkozott el Louis.
- Mi? Ja, semmi. Eldugult a Vécé. - foglalt mellettem helyet. - Na, mi a kaja? Á, fasírt. Azt csipázom.
Teste remegett, verejtékezett, ajkai megállás nélkül rebegtek, s fújták ki-be a levegőt.
- Haver, minden oké? - szegezte ismét Harry-nek a kérdést.
- Mi ez? Valami Kérdezz-Felelek? Minden oké. - kapkodott a villák között.
Tekintetemet folyamatosan Harry-n tartottam, majd elterelődött a bejárat, s az ott álló pincérnő felé. Ledöbbentem. Szinte teljesen megegyező tulajdonságokkal bírt Harry-vel. Szuszogott, izzadt, haja kócos volt, ruhája rendezetlen.
- Ti szexeltetek. - böktem ki majd', hogy nem ordítva, a helyiségben minden szempár rászegeződött. Hirtelen kínosan éreztem magam.
- Mi? - bökte ki Louis.
- Mármint...Sze-le-tel-te-tek. - dadogtam.
Louis zavarodottan bámult rám, majd Harry-re. Tekintete köztem, és a mellettem ülő férfi között cikázott, majd lassan megfordulva végigmérte a bejáratnál álló hölgyet is, s végül megszólalt.
- Öreg, te megfektetted a pincércsajt? - mutatott hüvelykujjával a lány felé.
- Csak szeleteltünk. - mosolyodott el, könyökével oldalba bökött, válaszul grimaszolva pillantottam rá.
- Adj egy pacsit! - nyújtotta ötösre tenyerét, amit Harry készségesen viszonzott.

Az est további része Harold, és legújabb áldozata körül forgott, milyen pozitúrában csinálták, hányszor, és hol. Nem bírtam tovább. A fejemben végbemenő zúgás felerősödött, kis híján megőrjített. Bokáimat kiszabadítva egymás kulcsolásából felpattantam székemből, majd a mosdó felé vettem az irányt.
Hatalmas erővel löktem magam után az ajtót, zajos becsapódást várva, ám ez elmaradt, egy óriási tenyér ugyanis megakadályozta.
- Beléd meg mi ütött? - nézett le rám a hatalmas zöld szempár.
- Hogy belém? És veled mi van? Te pofáztál Louis érzéseiről, meg, hogy tegyünk úgy, mintha bírnánk egymást, erre megkúrod a pincért?
- Te hagytál ott! Ráadásul a kabátomat sem látom, úgyhogy valószínűleg azt is elfelejthetem. - dőlt neki a csempével kirakott falnak.
- Persze, hogy nekem! - ordítottam. - Le-lekurváztál. - csuklott el hangom.
Harry döbbenten meredt rám, majd a földre, tenyereit zsebébe mélyesztve.
- És most menj ki. - suttogtam, Harry nem reagált. - Takarodj! - lendítettem karomat az ajtó felé.
Másodpercekig kémleltük egymást szótlanul, majd ujjaival arcom után nyúlt, s letörölt egy kósza könnycseppet.
- Ez a vaj már megpuhult. - suttogta, majd rámarkolva a kilincsre kilépett a szűk helyiségből.

Kezeimmel a pultnak estem, hányinger fogott el, rosszul lettem, és senki sem volt itt, hogy segítsen. Senki, csak a drog. Belemélyesztve kézitáskámba kézfejemet kapkodtam a papírocska után, majd rövid keresgélés után ráleltem.
Kezeimet átöblítve, mélyen tükörképem szemébe néztem, majd a cetlire. Számat óriásira tátva helyeztem nyelvem alá a blotter papírt, majd becsukva ellenőriztem annak láthatóságát. Semmi. Nyugodtan nyitottam ajtót, s indultam el asztalunk felé.

- Minden rendben? Zaklatottnak tűntél. - simított végig combomon Louis.
- P-persze. - dadogtam. - Csak a mosdóba mentem.
- Remélem te azért nem szedtél fel senkit! - kacsintott rám.
- Kemény csaj vagyok. Ellent tudok állni, ha kell. - kreáltam csalfa mosolyt arcomra, tekintetemet Harry-re tapasztva.

A helyiség gyönyörű volt, akár a benne ülő kő gazdag emberek. Szemlélődésem közben ismerős hajkorona ütött szemet. Vállig érő, fekete haj, vékony, hosszú lábak. Ezt már láttam. De hol? A nő háttal ült nekem, arcát nem láthattam.
- Fordulj már meg! - suttogtam.
- Mondtál valamit? -  pillantott rám Eleanor.
Kérdését figyelmen kívül hagyva pásztáztam tovább a titokzatos, mégis ismerős küllemű hölgyet, mind esélytelenül. Már szinte lemondtam róla, mikor sarkait a földnek csapva emelkedett el székétől, s lassan megfordult. Hunyorogva tekintettem végig egész alakján, majd arcán, mígnem megcsapott a felismerés szele. Stella?



Sajnálom, hogy ennyit késtem z új fejezettel, de a nyaralás miatt csak most tudtam hozni, ez is olyan lett amilyen. Bocsánat, ha esetleg rossz/unalmas lett, legközelebb megpróbálok kidolgozottabbat hozni.
Remélem azért ez is fog tetszeni valakinek, jó szórakozást hozzá!!:)
Olvassátok, véleményezzétek!:)
PusziiXx