10.Fejezet

Tavasz volt. Meleg, szellős tavasz. A fák csodálatos színekbe pompáztak, virágillat borított el mindent.
-Genna! Genna hol vagy? Kicsikém bújj elő!
-Itt vagyok apu, keress meg!-kukkantottam ki egy hatalmas fa mögül. Fenékig érő csokoládé-barna hajam szállt együtt a széllel, mintha csak ő maga is elrepült volna pár kósza levéllel. 
-Hopp, megvagy.-ragadott meg, majd akár egy játékhajóval, úgy játszadozott el velem. Felemelt, testem karjaiban pihent, s ide-oda ringatott.
-Apa tegyél le! Na, Apa!-nyafogtam kuncogva.
-Jól van na! Gyere tökmag, bemegyünk!-emelt le a talajra, magasságom hirtelen a harmadára csökkent.
-Én nyerek! Én nyerek!-futottam el vihogva, frufrumat kifésülve boldogságtól ragyogó szememből.

*****

Álmomat a hirtelen megszólaló vekker szakította meg. -Mi a franc?-szitkozódtam hunyorogva. -Ja, persze. A fotózás.-zuhantam vissza az apró szakadásokkal teli párnák tömkelegébe, a kicsiny lyukakon hófehér tollak szöktek ki, majd libbentek vissza arcom és hajam sűrűjébe.

Nagy nehézségek árán, de kikászálódtam hatalmas ágyamból. Fél ötre értem haza, szinte semmit sem aludtam. Kómásan, borzos hajjal indultam meg a zuhanyzó felé, hajamat feltűzdelve lépdeltem be a fürdőszobába. Elővettem a mahagóni illatú tusfürdőmet, majd megeresztettem a vizet, s beálltam alá. A forró gőz mindent beborított, magam is kissé elszédültem a meleg, fülledt levegő bódító mámorától.
A gyors zuhany után mélán bambultam fáradt, karikás szemű tükörképemet. Nem volt valami szép látvány. Számat fintorogva húztam el, majd besétáltam a szobába, nedves talpaim árulkodó nyomokat hagytak a bordó kárpíton. Törölközőmet ledobva, pucéran kutakodtam ruháim között. -Mit vegyek fel? -vontam össze szemöldökömet, csípőre tett kezekkel. A nap egyre fényesebben sütött, Stewart tíz percen belül megérkezhet, én pedig még mindig meztelenül álltam tömött gardróbom előtt, tétlenül. Bár szinte elzárva éltem a családtól, örültem, hogy én kaptam meg a hangulatos szobává kialakított pincét. Volt egy hatalmas szobám, egy tágas fürdőszobám és...És ennyi. Tulajdonképpen nekem ennyi is elég volt. A falakat még én és Tracy festettük bordóra, így az teljes összhangba került a padlószőnyeggel, és a függönyökkel, melyek az apró ablakokat tartották fedésben.

Nagy álmélkodásomat követően végül sikerült előtúrnom némi hordható göncöt. -Ez jó lesz! Akár egy rocksztár.- Mértem végig az ágyon szétterített ruhaegyüttest, mely egy farmershortból, egy köldökig érő fekete pulóverból és egy fekete tornacipőből állt.

*****

-Hol van már ez az idióta?-pillantottam rá karórámra. Percek óta álltam kint a ház előtt álló postaláda mellett, de a fekete limuzin még sehol sem volt. Unalmamban előre-hátra ringatóztam, táskámat a földre hajítottam. Az utca teljes nyugalomban pihent. Gondolataimat gyomrom fülsüketítő korgása törte meg. -Ennem kellett volna valamit...Na majd a kocsiban.-jegyeztem meg, hasamhoz kapva. Basszus Stewart hol a francban vagy már?-szitkozódtam. -Na végre!-pillantottam rá a távolból lassan közeledő sötétes járműre. A kormány mögött ülő ficsúr rögvest felpattant, s szinte futva sietett kinyitni nekem az ajtót, elvenni csomagjaimat.
-Mi a szar van? Még nekem kell rátok várni?-kukucskáltam be a nyitott ajtón, egyenesen Stewart-ra.
-Roppant röstellem kisasszony, csak tudja...
-Csak nem találtad a szemüvegedet? A fejeden már kerested?-szakítottam meg mondatát bohókásan, válaszul azonban csak egy erőltetett mosolyt kaptam.
-Csak szálljon be.-lendített karjával.
-A-a. Anyu azt mondta, sose szálljak be nagy, fekete autóba.-játszadoztam a szavakkal, akár egy kisgyerek.
-Gondolom az édesanyja azt is mondta, hogy ne szedjen tudatmódosító szereket. Nos?
-Mindig elrontod a poént.-huppantam be az ülésre duzzogva.

Vagy másfél órája róhattuk már az utakat, és még vagy ennyi volt hátra. Croisant-ot majszolva meredtem ki unottan az ablakom, gondolataim rövid álmom körül forogtak. Mostanában sokat ábrándoztam apuról. Hiánya hirtelen jött el, és még most is tart. Rémes elvált szülők gyermekének lenni. Egyszerűen rémes.

*Visszaemlékezés*

Egy fülledt nyári napon történt a dolog. Apa és anya még soha nem látott vitába bonyolódott. Apa ribancnak, kurvának szólította többzör is a nőt, aki mitsem törődve a trágár kifejezésekkl főzte tovább az ebédet.
-Egy kurva vagy Shanon, egy mocskos kurva! Ide figyelj ha hozzád beszélek, te mocsok!-szorította meg, majd taszította el magától a nőt.
-Fejezd be Michael! Úgy viselkedsz, akár egy idióta.-törölte le egy elfoszlott konyharuhával a pultot.
-Ne merészelj ilyen nyugodtam viselkedni te kurva! Ki kúrt meg, hogy ennyi pénzed van te szajha?
-Elmondtam már vagy százszor, hogy dupla műszakot vállaltam. Fogd már fel az Istenért.-állt meg csípőre tett kezekkel, majd kócos fekete hajába beletúrt.
-Ne hazudj! Ne merj a szemembe hazudni!-kapott fejéhez, majd a székre rogyva belekortyolt sörébe.
-Fogd be Michael! Fogd b...-mondatát egy hangos pofon szakította meg, mely vérvörös nyomot hagyott bársonyos arcán.-Tűnés.
-Mi?
-Azt mondtam tűnj el innen! Takarodj a házamból!-csapta be a konyhaszekrény ajtaját. Majd kiviharzott a étkezőből, engem kis híján felöklelve, fel az emeletre. Hamarosan egy ruhákkal teli bőrönddel tért vissza, s a férfi kezébe nyomta azt.-Itt van a cuccod, és most menje el!
-Re-rendben. Elmegyek!

Perceken belül megérkezett a taxi, majd rohamos hurcolkodás után apa megindult a kocsi ajtaja felé, majd azzal a bizonyos sajnálom pillantásával búcsúzott el végleg tőlem. Szemeim sós könnycseppekkel teltek meg, a fehéres beton hirtelen szürkévé változott alattam. Elvesztettem a legjobb barátomat.

*Visszaemlékezés vége*
-Jól érzi Magát kisasszony?-bökte meg oldalam Stewart.
-Mi? Ja, persze...Csak elgondolkodtam.
-Úgy csámcsogott akár egy T-Rex.-viccelődött, majd mikor szemet ütött neki mélabús hangulatom, megdörzsölte halántékát, szemüvegét megigazította, majd megmukkant.
-Tudja...Ha bármi problémája lenne, hozzám bármikor fordulhat. Bár a testőre vagyok, van fülem, szívesen meghallgatom Önt...Persze csak ha gondolja.
-Nagyon kedves tőled Stew', de jól vagyok.-jelentettem ki hanyag mosollyal arcomon, de tudtam, hogy amit mondtam egy betűig nem volt igaz. Szükségem volt valakire, ezután az éjszaka után mindenképp.
-Öhm. Oké. Értem.-tördelte meg ujjait.
-D-De ha valakivel beszélni támadna kedvem, az csak is te lennél Stew'.-motyogtam, majd őszintén rámosolyogtam, combomat combjához nyomva.

*****

A London-Heathrow járat 15 perc múlva felszáll. Kérjük fejezzék be a beszállást.
-Basszus Stew' siess már!-rohantam kezemben szokásos szál cigarettámmal, táskák tömkelegével.
-Várjon...Ne.Ilyen.Gyorsan.-szuszogta az elhízott férfi. Prada öltönye csurom izzadság volt a kényszeres futás miatt, kezei tele voltak bőröndjeimmel.-Mondtam, hogy nem menjünk be abba a McDonald's-ba! Nem megmondtam? De.
-Fogd be Stew' és fuss.-ordítottam, majd légzésem hirtelen kihagyott. Cuccaimat földre hajítottam, kezeimmel rögvest térdemhez kaptam. Ajkaim közül mély hörgések, köhintések szöktek ki, tüdöm teljesen megtelt a cigaretta káros füstjével.
-Maga meg mit művel? Jöjjön már!-fordult felém a magas alak.-Mi-Minden rendben?
-Nem. Kapok. Levegőt.-szorítottam öklömet torkomhoz.
-Az a rohadt bagó.-szitkozódott, napszemüvege mögül a repülőgép bejárati ajtaját kémlelve.-Nem értem miért nem adhattuk le a cuccokat. Egyszerűen felfoghatatlan. Még több, mint tíz perc van az indulásig.
-Stew'. Én. Mindjárt. Meg. Fulladok.-dadogtam hunyorogva, lassan a a csomagok közé, egyenesen a földre ereszkedve.
-Ajj hölgyem. Na jöjjön.-kiáltott, majd egy mozdulattal bal vállára kapott, kezeiben poggyászunk sokaságával indult meg rohamos léptekkel a bejáratig.

A repülőgép tömve volt, még az első osztályon is. Aggódva süppedtem bele sötétszürke bőrkanapémba, mélán bámultam ki a kis, kerek ablakon.
-Meg fogunk halni.-böktem ki hüvelykujjamat majszolva.
-Parancsol?-tekintett rám Stewart magazinja mögül.
-Meg fogunk dögleni. Mind meg fogunk dögleni.
-Ne butáskodjon már, kérem. Látszik, hogy még nem repült.
-De-de. Repültem már.-kacagtam el magam, majd derült arcommal végigvizslattam az egész "fedélzetet". Jól öltözött stewardessek lépdeltek ide-oda az utasok minden óhaját, kívánságát árgus szemekkel lesve.
-Gondoltam, hogy Maga már vagy százszor repült, de én a repülőgépre gondoltam, és nem a vicces cigire.-gesztikulált kövérkés ujjaival.
-Nagyon vicces vagy.-dörgöltem meg homlokom, majd jó kedvem hirtelen mélységes pánikba torkollott. Az asztal, a szék és vele együtt testem is apró remegésbe futott át. A futóművek beindultak.
-Azt. A. Kurva!-üvöltöttem torkom szakadtából, körmeim végig sértették az ülésre húzott bőrt, sarkamat élesen a bőrönd szélébe nyomtam.
-Ms.Croman.-ütötte meg fülemet egy halk dörmögés.
-Igen?-haraptam bele dús ajkaimba, testemet továbbra is feszült pozíciómban megtartva.
-Még el sem indultunk.



Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire jó, hogy itt vagytok nekem. Nagyon röstellem, hogy ennyit kellett várni, csak ugye ez az év végi hajtás:// Igyekszem majd gyakrabban hozni a fejezeteket, remélem ez is elnyerte a tetszéseteket !:))
Komizzatok, véleményezzetek. PusziXx