8.Fejezet

Halál. Félelem. Kétségbeesés. Kilátástalanság. Magány. Tétovaság. Tehetetlenség. Ellenszenv. Fájdalom  Könnyek...Sötétség. Érdekes, hogy mennyi minden pereg le az ember szeme előtt halálát megelőzően. Csakis a legfontosabb dolgok. Furcsa, hogy sokszor nem is kell meghalnia ahhoz, hogy észhez térjen, és új életet kezdjen. Elég egy baleset, és máris a feje tetejére fordul az egész élete...Őrültek!

*****

-Genna. Genna, ébredj!Ne tettesd, hogy alszol. Genna!-nyüstölte az az ágyon fekvő lányt, haja ide-oda lobogott az ébresztéssel járó rázogatástól.
-Hagyd már! Még alszik. Ki kell magát pihennie, nehéz éjszakán van túl.
-Tudom...csak féltem őt.-ült vissza csalódottan az ágy melletti székre.
-Nincs miért, a nehezén már túl van.
-Öhm...akkor én most hozok egy kávét. Te is kérsz? Hahó! Stewart!.rimánkodott, az ajtófélfába akaszkodva.
-Öhm.Izé...igen. Köszönöm.

-Jó reggelt!-lépett be egy alacsony, jámbor mosolyú nő a szobába, kezében egy hatalmas csokor szegfűvel.Valószínűleg egy ott dolgozó lehetett, esetleg egy nővér.-Ezt a hölgynek küldte egy bizonyos...Oh, meg is van. Egy bizonyos Harry Styles.-kémlelte végig a csokron lévő címkét.
-Tegye csak le oda.-mutatott az ablak mellett álló asztalra.
-Milyen gyönyörű, nemde?-fordult Stewart felé.
-De. Egyszerűen csodálatos.-vetett egy pillantást a vázában álló növényre, majd a betegágyon fekvő lányra.

A nap szinte vakítóan ragyogott, sugarai arany színűvé változtatták a kórterem falait. A szoba megtelt friss virágillattal, mely a sérült orrát is megcsapta. Kint tombolt a kánikula, fél pucér emberek borították be New York utcáit. És én...én félholtan hevertem egy puccos kórház falai közt. De mit kerestem én ott? Hogy kerültem oda? Miért ilyen nehezek a végtagjaim? Erőt véve magamon, kinyitottam szemeimet. Pilláim lassan adtak utat hatalmas kék szempáromnak, melyet a vakító fény rögvest hunyorgásra késztetett. Karomat tonnás nehézségűnek éreztem, azonban késztetést éreztem, hogy beletúrjak kócos hajtömegembe.

Fészkelődésem hamar szemet szúrt Stewart-nak, aki rögvest az ágyam mellett lévő székhez sietett, majd helyet is foglalt rajta.
-Jó reggelt! Hogy érzi magát?
-Hol a francban vagyok?-ültem fel, szemeimet dörzsölgetve, majd szétnéztem az engem körülvevő szoba falain. Merő sárgaság. A nap tette a dolgát, szinte megvakított.
-Hát nem is emlékszik?
-Mármint mire?-értetlenkedtem.
-Tegnap...amikor kirohant a kávézóból...

Hirtelen bevillant. Tegnap esti képek sorai lepték el agyamat. De valahogy olyan zavaros volt az egész...
"-Genna mit művelsz?
 -Elmegyek!
 -De mégis hova? Genna! Ez egy veszélyes környék!" hirtelen fejemhez kaptam, s rögvest Stewart-hoz fordultam.
-Hova mentem?-kémleltem hatalmas szemekkel.
-Parancsol?-hökkent meg.
-Azt kérdeztem, hova mentem tegnap! A Starbucks után.-förmedtem rá, szemeimet kigúvasztva.
-Nos tudja...-tétovázott, majd beszélt.
Tudja...Ms.Croman...Miután elhagyta a kávézót...Mr.Styles rögvest maga után sietett, de nem találta Önt. Én és Paul folyamatosan próbáltuk elérni a mobiltelefonján, de nem vette fel. Ekkor vettük észre, hogy a járműben hagyta. Felhívtam az ügynökét...Tudja, nagyon dühös volt. Kirúgással fenyegetett. Azt mondta, ha nem találom meg Önt, nekem annyi.
-De megtalált...-suttogtam.
-Igen, meg. Paul hamarosan hívást kapott. Mr.Styles volt az, tőlünk nem messze ráakadt egy szál marihuánára, egy apró sikátorban. Azonnal odasiettünk, de a joint-on kívül senkit sem találtunk. Az eső zuhogott, az ég majd leszakadt, de mi kitartóan kerestük Önt. Végül megpillantottunk valamit az úton. "Biztos csak egy fekvőrendőr"-gondoltuk. De nem az volt. Egy lány volt hevert a macskaköves út közepén. Olyan 17-18 év körüli lehetett, haja borzas, mely az út sarát szinte teljesen felitatta, ruháját szakadások terítették be. Valószínűleg bántalmazták. Azonnal karjaimba vettem őt, testét végigkémlelve sérülések után kutatva, hamarosan szembetűnt egy hatalmas karcolás, melynek végpontja egy mély tűnyom volt. A sebből dőlt a vér, mely lassan, de biztosan beborította ruházatomat.
A limuzinhoz érve Paul ajtót nyitott, hogy a magas, vékony lányt nyugodtan befektethessem, s öltöny felsőmet ráteríthessem. "Teljesen ki van ütve"-gondoltam. Hirtelen azonban egy nyugtató kéz érintését éreztem magamon, Paul volt az. Azt mondta, nyugodjak meg, mert minden rendben lesz, csak vigyem a sebesültet a legközelebbi kórházba. Így is történt. Tudja Ms.Croman...A lány Maga volt.

Ledermedtem. Az egész sztori úgy hangzott, mintha nem is rólam szólt volna. Betegesen elkezdtem keresni karjaimon azt a bizonyos tűnyomot, mind hiába. Nyilván a bal kezem eshetett áldozatul, mivel egy hatalmas kötés éktelenkedett rajta, teljes takarást adva ezzel. Rohamosan kezdtem el cibálni a vastag, többször felerősített anyagot, de az csak azért sem adta meg magát.-A francba! Hogy jön le ez az izé?
-Kérem azt ne piszkálja.-lépett be a szoba ajtaján egy magas, fekete hölgy, majd apró léptekkel megközelítve helyet foglalt mellettem az ágyon.
-Maga meg ki?
-Dr.Allwright.-nyújtott kezet.
-Genna.-fogadtam el gesztusát, bizonytalanságom azonban lerítt rólam.-Miért nem piszkálhatom? Ez csak egy kis tűszúrás.
-Figyeljen Genna. Az elkövetője véradáskor használatos tűvel szúrta meg Önt, amihez csak orvosok juthatnak hozzá, így valószínűleg már használatba vett állapotban jutott hozzá, így azonnal AIDS-tesztnek vetettük Önt alá. Ismeri?
-Valamennyire. AIDS-es lennék?
-Nem. Az eredmény szerencsére negatív...
-Pfuu-vettem egy hatalmas, megnyugtató levegőt.
-Azonban az AIDS fertőzést nem lehet azonnal kimutatni, így az is lehet, hogy Ön már fertőzöttek közé tartozik, így arra kérem Önt, hogy havonta járjon vissza egy apró kivizsgálásra.
-Havonta? Maga megőrült? Egy apró tűszúrás miatt? Na ne szórakozzon már.
-Kérem Genna. Vegye komolyan az efféle kivizsgálásokat....Továbbá végeztünk még egy pár tesztet, egyéb fertőzések végett, de szerencsére az eredmények szintúgy negatívat mutattak.
-Kurva jó! Látod Stewart, nem kell rám vigyáznod.-mosolyodtam el, majd karjaimat tarkómnak támasztva dőltem önelégülten hátra.
-Ezen kívül kivizsgáltuk, hogy történt-e nemi erőszak. Az eredmény szintúgy negatív.
-Na az fasza!
-Kérem Genna. New York ezen része rendkívül veszélyes hely. Fogja vissza magát, mert legközelebb nem lesz ekkora szerencséje.
-Jól van. Jól van.-forgattam szemeimet.
-És mitől dőlt ki? Mármint...mitől ájult el?-szólt közbe Stewart aggódással teli arccal.
-Nos.-kémlelte végig jegyzeteit.-Valószínűleg különböző úgynevezett utcai drogokból előállított készítményt adagolhatott be a férfi Genna-nak.
-Hát férfi volt?-csodálkoztam.-De...ezt mégis honnan tudják?
-A karján lévő zúzódások ezt mutatják, hiába nem történt erőszakos behatolás. Azonban nekem most mennem kell. Genna, ha óhajtja akár már ma is elhagyhatja az épületet. Engedelmükkel én most távozom.

-Hé, Stew'!-szólaltam meg habozva. Alyson már tud róla?-babráltam ujjaimmal.
-Nos, tegnap este, mikor Önt épp kivizsgálták,  felhívtam Őt.
-És?-mocorogtam kíváncsian.
-Azt mondta, még egy ilyen baklövés és nekem annyi.
-De...akkor még mindig a testőröm vagy...ugye?-jelent meg arcomon egy halvány mosoly, válaszul pedig egy laza bólintás érkezett. Ennyi épp elég is volt.

-Az ember azt hinné, hogy ilyen puccos helyen jó kávét adnak. Hát nagy szart.-lépett be Tracy felháborodva az ajtón.-Olyan réme...
-Tracy?-szólaltam meg halkan, mire ő kiguvadt szemekkel rám bámult.
-Genna?! Hát élsz!-harsogta, rám vetette magát.-Istenem, köszönöm, köszönöm, köszönöm.-ismételgette.
-Ne neki köszönd bolond, Stewart-nak!-karoltam át mosolyogva.
-Na és, hogy érzed magad? Minden oké?-bújt hozzám, akár egy kisgyerek szeretett anyjához.
-Igen, azt hiszem. De most szállj le rólam. Kezd elzsibbadni a lábam.-nevettem el magam ,kissé elérzékenyülve. Hé, Stew'!Az ott micsoda?-mutattam az ablaknál lévő virágcsokorra.
-Oh, azt Mr.Styles küldte Önnek. Amolyan "Gyógyulj Meg!" ajándékként.
-Szegfű?-sétáltam oda a virágokhoz, alaposabban megszemlélni őket.
-Szegfű.
-"Gyógyulj meg minél hamarabb! Szeretettel, Harry"...ez de buzis-olvastam fel a köszöntő kártyácskára írt aprócska üzenetet.-Ráadásul rózsaszín? Blöö.-fintorogtam, megállás nélkül matatva a szirmok között.
-Szerintem szépek. Én imádom a rózsaszínt.-motyogta Tracy, rágógumival teli szájjal.
-Akkor tessék, a tiéd.-nyújtottam felé vázástól a színes tömkeleget.
-Öhm...szerintem az a váza a kórház tulajdona.
-Most úgy őszintén...érdekel ez téged egy kicsit is?-kérdeztem rá kacéran.
-Igaz.Nem.

*****

Nem bírtam tovább maradni a kórteremben, hiába volt csupa luxuscikkel teletömve. Csupán az olvasólámpa többet ért, mint a házunk, így Stewart segítségével összepakoltam, majd elhagytuk a szobát. Tracy pedig, nos fogalmam sincs hova lett. Valami palival elment "bedobni egy italt", de megmernék esküdni, hogy az egyik takarítószertárból öblös nyögések szűrődtek ki, egészen ismerős hanggal.

Pár percnyi utazást követően visszatértünk a tegnapi kávézóba.
-Ugye most nem fog megszökni?
-Haha.Nagyon vicces vagy.-öltöttem ki Stewart-ra nyelvemet.
-Szóval...honnan ismeri Mr.Styles-t?-kérdezett rá diszkréten a számomra kissé kínos kérdésre.
-Mikor a megbeszélésre tartottam, eléggé megéheztem, így elindultam keresni egy McDonald's-ot, mivel ugye az viszonylag olcsó. Nos, aznap hajnalban vettem pár szál füves cigit, é-és kicsit kevesebb pénz maradt nálam, mint amire számítottam. Így végül Harry fizetett nekem.
-De akkor miért ellenszenves Önnek?
-Nem érted Stew'? Megalázott! Úgy bánt velem, akár egy csövessel.-háborodtam fel.
-Akkor gondolom nem fogadta el a gesztust.
-De.-csodálkoztam, mire Stewart hatalmas kacajjal tört ki.

Önfeledt "reggelinket" hirtelen megszólaló telefonom csörgése szakította félbe. Folyamatosan magamnál hordtam a készüléket, mióta a testőröm a kezembe adta. Senki sem kívánta megismételni az éjszaka történteket. Nekem se volt ínyemre a dolog.

-Halló?-emeltem fülemhez a készüléket.
-Ms.Croman? Itt Alyson Mahoney.
-Oh. Hello! Na, kerített már nekem egy jó kis pelusreklámot?-mosolyogtam bele a kagylóba.
-Igen...lesz egy adott pelenka, és maga lesz benne a szar.
-Haha-forgattam szemeimet. Kedveltem ezt a nőt. Olyan volt, mint én, csak egy jóval idősebb kiadásban. Mrs.Mahoney igazi, vérbeli sznob hölgy volt. Rövid, gusztusosan melírozott barnás haja tökéletesen állt, arcán látszódtak az eltelt idő jelei, amit a szakmába töltött. Szemei szigorúak voltak, mégis ott csillogott benne, legbelül a mélyen elfojtott vadság, amit néha-néha meg is villantott  az ilyen, és ehhez hasonló felszólalásaival. Egyszerűen imádtam őt.
-Komolyra fordítva a szót Genna, kedden hivatalos egy fehérnemű fotózásra.
-Már kedden?
-Hát nem remek? Stewart Önért megy, majd együtt ide utaznak.
-Oh. Hát háztól házig fuvaroznak?-böktem meg Stewart vállát mosolyogva.
-Pontosan. Ugye rendelkezik útlevéllel?
-Útlevél? Minek az?-bámultam a semmibe kérdően.
-Ha megoldja, hogy átengedjék útlevél nélkül a reülőteren, felőlem jöhet anélkül is.
-Reptér? Mondja csak...maga most hol is van?
-London-ban.
-London? Az nem Angliában van?
-De. Most viszont le kell tennem. Kedden találkozunk...Ja és mondja meg Stewart-nak, hogyha még egyszer hagyja magát bajba kerülni, letépem a tökeit.-üvöltött egy kiadósat majd letette.
-Öhm Stewart...azt üzeni, hogyha mége...
-Hallottam.-vágott bele szavamba egyhangúan, megalázottan, ami hatására hatalmas nevetésbe törtem ki, fejemet vállára hajtottam.
-És...mondja csak. Tényleg nincs Önnek útlevele?
-Hogy lenne már?-háborodtam fel, majd belekortyoltam forró kávémba.

*****

-Mikor jövök én?-nyögtem fel szenvedve, Stewart-ot kémlelve.
-Hamarosan Ms.Croman.
-Genna. A nevem Genna. Nem igaz, hogy nem vagy képes megjegyezni.-förmedtem rá, majd farzsebemből elővett cigimet számhoz emeltem.
-Azt tegye el most!-húzta ki a cigarettát ajkaim közül.
-Stew'! Add vissza! Most!-ugrándoztam, miután azonban bebizonyosodott, hogy hiába vergődök a méla férfi mellett, egy kiadós mozdulattal megragadtam "kincsét".-Kérem a cigit.-néztem szúrósan tekintetébe.
-Öhm. Oké. Tessék.-felelt kiguvadt szemekkel, majd lassan tenyerembe eresztette a bagót.
-Kösz!-mosolyodtam el elégedetten, ezt követően letérdepeltem törökülésbe és meggyújtottam a nyugtató szálat.
-Hölgyem, itt tilos a dohányzás.-szólított meg egy idős nő, a táblára mutatva.
-Ha zavarja, húzza el a belét! Legalább lesz hová leülnöm.-kezdtem el füstölögni.

-Genna Croman befáradhat!
-Na végre.-sóhajtottam fel, majd a szoba felé vettem az irányt. A váróterem még mindig tömve volt sorukra váró emberekkel, és még így is folytatódott az "invázió".-Hé, asszonyom!Tudja mit?Inkább helyet foglalok odabent.-nevettem el magam kegyetlenül.

*****

-Ne vicsorítson! Miss.Croman hall engem? Ne vicsorítson!-vezényelt a fotós.
-De ez feldobná a képet...Nos, így már jó?
-Mitől lenne már jobb a kiöltött nyelvvel?
-Hát a Rolling Stones-t sem szereti?-makogtam.
-Nem, nem szeretem! Na hagy csináljak már egy normális képet!
-Normálisat? Az milyen?-kacérkodtam.
-Olyan, mint másé.
-De én nem vagyok olyan mint más! Én Genna vagyok!
-Hát azt már észrevettem, hogy maga nem normális...de tudja azért az őrültségnek is van határa.
-Igaz, hogy van határa, de nekem meg van útlevelem!-mosolyodtam el.
-Akkor használja azt, és tűnjön innen.

*****

-Elég  bunkó egy fotós volt...és még a képek is szarok lettek.-meredtem rá a bélyegméretű fotókra.-Főleg ez!-emeltem közelebb szemeimhez a borzalmasan sikerült képecskét.
-Mutassa csak! Ugyan, Miss.Croman. Igazán bájosra sikeredett.-tört ki öblös hahotázásba Stewart.
-Add ide! Hallod? Nem vicces.-tettem kísérleteket a fénylép visszaszerzéséért.
-Nyugodjon meg! Vissza kapja, csak ezt az egyet tarto meg ígérem.-folytatta kuncogva.
-Megöllek Stew'! Esküszöm véged van!-lihegtem.
-Tessék. A többit megtarthatja. Itt is vagyunk.-nyitott nekem ajtótt a limuzin oldalán.
-El se hiszem, hogy így nézek ki.. Mi a fenét lát bennem Alyson? -szálltam be a járműbe, kezemben a fotózás  végeredményeivel.
-Mrs.Mahoney Önt látja Ms.Croman. A tényleges Genna Croman-t. Nem csak egy vad,szeleburdi lányt, aki úgy beszél, mint egy kocsis, és olyan turhákat köpdös, akár egy focista.
-Még meg is hatódtam volna, ha a turhásat kihagyod.-kacsintottam rá, majd ismét a képekre meredtem.

-Tehát a cím?-szólt hátra félszemmel a sofőr.
-Hogy mi?
-A címe hölgyem. Hova lesz a fuvar?
-Ja...persze. Margaret street 18.-nyögtem ki bizonytalanul. Tartottam az otthoni körülményektől  mióta apa itt hagyott minket. Anya a legjobb ember volt a földön akit valaha is ismertem, de gyenge volt...talán ezért is hagyta aput menni. Folyamatos aggódásaival már-már az agyamra megy, ezért is döntöttem az alagsori-élet mellett. Évek óta nem jártam rózsaszín tipikus tini-picsa szobámban. Apa elmenetele után képtelen voltam. De így most mindenkinek jobb, és legalább anya sem látja, mit teszek magammal, csakhogy elviseljem a mindennapokat. De most más lesz. Mos józan vagyok. Olyan józan, amilyen évek óta nem voltam már. Hiába próbáltam gondolataimat az otthoni élet felé terelni nem bírtam másra gondolni, csak egy dologra.
BE KÉNE TÉPNEM!