11.Fejezet

Emberek százai hagyták el a repülőgépet, mely problémamentesen landolt a London-Heathrow reptéren, pontban kilenc órakor. Az idő meglepően kellemes volt, a tipikus londoni időjárásra nézve. Lágy tavaszi szellő kapott bele hajamba, virágzó fák illata csapta meg orcámat, majd ejtett kábulatba. Akár egy drog. Egy nélkülözhetetlen drog, ráadásul ingyen. Máris beleszerettem a városba.
-Egyszerűen gyönyörű. Nem de?-állt meg a reptér egyik bejárati teraszán Stewart.
-Ja, kurva jó!-vonszoltam zihálva magam után óriási bőröndömet, majd grimaszolva letelepedtem a férfi mellé.-Fuh, de rohadt büdös van, azt a kurva.
-Parancsol?-bámult le rám, szemöldökét a napszemüvege fölé emelve.
-Apropó bűz. Éhes vagyok.-terpeszkedtem el méretes pakkom tetején, homlokomról verejtékemet törölgetve pulóverem ujjával.
-Ha már London, akkor Manmouth Coffee. Azt mondják itt a legjobb a kávé. Kegyednek van kedve egy frissítő espressora?
-Manmouth? Nem is hallottam még. Azt hittem a Starbucks a legjobb.-pillantottam fel hunyorogva Stewart-ra.
-Persze, hogy azt hitte. Mivel csak azt az egyet ismeri.

*****
                                                                                                                                                   
A kávézó tömve volt sorukra váró vendégekkel, s miután Stewart a sor elejére juttatott bennünket, őrjöngésbe tört ki a tömeg. Ki hinné, hogy egy ilyen előkelő vendéglőbe ilyen állatok járnak.
-Nem is olyan rossz, de nem vett le a lábamról.-vettem el a csészét ajkaim fogságából, majd egy piciny bajuszkát hagyva szám felett.
-Milyen kifinomult kijelentés. Ms.Croman, Ön lassan egy hölgyé érik.-tolta fel mutatóujjával szemüvegét. -Milyen igaz.-dőltem hátra székemben, lábamat az asztalra csapva. -Kurva kifinomult vagyok. De most asszem dobok egy sárgát, mert egy ilyen kifinomult hölgynek is, mint amilyen én vagyok, kellhet néha brunyálnia.
-Úgy tűnik elszóltam magam. Ilyen kijelentés után előbb hinném egy részeg kocsisnak, mintsem egy kifinomult hölgynek.-gesztikulált ujjaival.
-Viselkedjek úgy, akár egy kocsis? Mert hogy tudnék.-pattantam fel székemből, ajkaimba mélyen belemélyesztve fogaimat.
-MsCroman, kérem...-tette le kezében lévő olvasnivalóját.
-Genna. A nevem Genna.-bámultam rá szúrós tekintettel, majd az asztalra fektetett papírokat széthajítva zsivajgásba törtem ki. -Héj, emberek! Szerintetek sem vagyok elég nőies? Akkor szopjatok le mindannyian!-kacagtam el magam. -Te pedig... -fordultam ismét az asztalnál ülő férfi felé, mutatóujjamat egyenesen rá szegezve. -Te kussolj el, mert te csak a csicskám vagy. És most elmegyek hugyozni. Így jobb? Így már elég nőies? Fasz fej.-fordultam el a döbbent férfitól, majd a mosdó felé vettem az irányt.

A kis bokszokból döbbent szempárok szegeződtek rám, köztük egy meglehetősen lenéző fruskái is.
-Mit bámulsz ribanc?-ugrottam neki, majd tovább is siettem. Ő hirtelen szívéhez kapott, majd szuszogva az őt körülvevő társaságához fordult. Megijedt tőlem, és nem csak ő, hanem a kis "műsorom" szinte összes szemtanúja. De engem ez egy cseppet sem érdekelt, csak kiakartam zárni minden frusztráló tényezőt a környezetemből. Be akartam tépni.

A mosdó hatalmas volt, köszönhetően a hatalmas hírnevének. London legnépszerűbb kávézójaként volt számon tartva,így a sok vendég igényelte a toalettek sokaságát egy üdítő ital után.

*****


-Ah, végre.-lazultam el a mély szippantás hatásától. A kokain lassan átvette rajtam az uralmat, testem ellazult. A helyiség utolsó fülkéjében vettem magamhoz a káros szert, ajtóm csupán résnyire volt nyitva. Kábult pillantásaimat a fülkével szemközti tükör tisztán adta vissza, kis híján megrémisztett torz önarcképem. Úgy néztem ki akár egy rakás szar. Fekete, köldökig érő pulóveremen úgy terült szét a crack, akár tél idején egy mezőn a könnyed hópihék. -Bassza meg.-söpörtem le markomba a kábítószert, majd egy kiadós szippantással ismét belélegeztem.
-Ms.Croman.-tört be az ajtón egy ott dolgozó hölgy.
-T-tessék.-dadogtam, kócos hajamba beletúrva, gyors pillantást mérve göncömre, további árulkodó anyag után kutatva.
-Jól érzi magát? A felügyelője már aggódik Ön után.-pillantott be, egyre közeledve fülkémhez.
-Felügyelő?-támolyogtam a nő után az ajtófélfába kapaszkodva, szemeimmel élesen hunyorogva. -Mi ő? Valami kibaszott zsaru? Ő csak a testőröm...még hogy felügyelő. Persze.-néztem farkas szemet az előttem álló lánnyal, amit mint minden ilyen "játékot", most is én nyertem.
-Mi a fasz van?-suhantam el Stewart mellet, vállammal felöklelve, annyira, amennyire egy magam fajta ember feltud egy közel két méteres személyt öklelni.
-Mrs.Mahoney egy órán belül fogadja Önt, így ideje indulnunk.-kulcsolta össze ujjait hasa alatt.
-Akkor perkálj!-fordultam felé szúrós tekintettel.
-Már fizettem.

A fél órás utazás szinte elröppent, szokásos zsibongásom nyugodt lihegésbe futott át. Be voltam állva, ami Stewart-nak is szemet szúrt.
-Ugye tudja, hogy ma fél négyre hivatalos egy fotózásra? Ilyen állapotba nem jelenhet meg. Ma még nem.
-Cseppet sem izgat. Mellesleg...-fordultam bódultam felé. -Addigra rég elmúlik a hatása. Nincs miért aggódnod...nem szúrom el.

*****

-Ms.Croman.-pillantott ki a telefon kagyló mögül egy fess, fiatal hölgy.
-Fogad már a kurva?-szegeztem neki az illetlen kérdést összefont kezekkel, férfi-mód ülve.
-Öhm...Igen.-lepődött meg, majd ismét visszaszólt készülékébe.
-Fasza.-feleltem egyhangúan, tornacipőmmel berúgva magam után az üvegajtót.

A szoba kellemesen hűtött volt a légkondíciók által, enyhe virágillat csapta meg orrom. A rádióból Beatles szólt, gondolom szerette az old school dolgokat...mondjuk ő se egy mai darab volt.
-Látom ma is úgy öltözött fel akár egy tizenkét éves kis pöcs.-jegyezte meg nyersen, papírmunkáját megszakítva.
-Nézze...ha Tyra Banks kell magának, biztos meg tudnak egyezni. Én Tyra Banks vagyok? Nem, nem vagyok.-vágtam fel bocskorom selyem terítésű, faragott asztalára.
-Tudja, hogy nekem Maga kell, de kérem adja is meg a módját a viselkedésnek, és az öltözködésnek. Mellesleg a Converse férfi cipő.-koppintott rá tollával surranómra.
-Unisex.
-Persze, hogy unisex. A férfiakon kívül még az önbizalom hiányos kis fruskák hordják.-Nem gondolom úgy, hogy Maga önértékelési problémákkal küzd...vagy tévedek?
-Hölgyem...miért kellett ide jönnöm.-tereltem el a témát az érzéseimről. Az senkire sem tartozik csakis rám. Másrészt, ugyse érdekelne senkit. - Tudom, fél négykor fotózás. Majd Stewart elkísér. Nem tévedek el.-bámultam rá óriási szemekkel, akár egy kisgyerek.
-Hát...rendben.-adta meg magát. -Ezen kívül ajánlatos már háromra megérkeznie. Ne legyen kisminkelve, haja legyen rendbe téve, frissen mosva.-járta körbe óriási asztalát.
-Mindössze ennyi?
-Mindössze. Legyen pontos, ne ké...
-Tudom, tudom. Ne késsek. Ígérem, ott leszek.-tápászkodtam fel karos székemből, majd az ajtó felé vettem az irányt.
-Igaza van, nem is néz ki úgy mint egy tizenkét éves.-emelte ki ajkai fogságából szemüvege szárát. Ezt gyakran csinálta, mikor valamin épp járt az agya.
-Oh, köszönöm.-mosolyodtam el, elismerő kijelentésére.
-Neeemm.-nyújtotta meg mondatát. -Inkább emlékeztet egy transzvesztitára.



Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire jó, hogy itt vagytok nekem. Érzem, hogy ez a fejezet nem sikerült olyan jóra, de remélem azért még élvezhető lesz számotokra!:)
Komizzatok, véleményezzetek! PusziXx

10.Fejezet

Tavasz volt. Meleg, szellős tavasz. A fák csodálatos színekbe pompáztak, virágillat borított el mindent.
-Genna! Genna hol vagy? Kicsikém bújj elő!
-Itt vagyok apu, keress meg!-kukkantottam ki egy hatalmas fa mögül. Fenékig érő csokoládé-barna hajam szállt együtt a széllel, mintha csak ő maga is elrepült volna pár kósza levéllel. 
-Hopp, megvagy.-ragadott meg, majd akár egy játékhajóval, úgy játszadozott el velem. Felemelt, testem karjaiban pihent, s ide-oda ringatott.
-Apa tegyél le! Na, Apa!-nyafogtam kuncogva.
-Jól van na! Gyere tökmag, bemegyünk!-emelt le a talajra, magasságom hirtelen a harmadára csökkent.
-Én nyerek! Én nyerek!-futottam el vihogva, frufrumat kifésülve boldogságtól ragyogó szememből.

*****

Álmomat a hirtelen megszólaló vekker szakította meg. -Mi a franc?-szitkozódtam hunyorogva. -Ja, persze. A fotózás.-zuhantam vissza az apró szakadásokkal teli párnák tömkelegébe, a kicsiny lyukakon hófehér tollak szöktek ki, majd libbentek vissza arcom és hajam sűrűjébe.

Nagy nehézségek árán, de kikászálódtam hatalmas ágyamból. Fél ötre értem haza, szinte semmit sem aludtam. Kómásan, borzos hajjal indultam meg a zuhanyzó felé, hajamat feltűzdelve lépdeltem be a fürdőszobába. Elővettem a mahagóni illatú tusfürdőmet, majd megeresztettem a vizet, s beálltam alá. A forró gőz mindent beborított, magam is kissé elszédültem a meleg, fülledt levegő bódító mámorától.
A gyors zuhany után mélán bambultam fáradt, karikás szemű tükörképemet. Nem volt valami szép látvány. Számat fintorogva húztam el, majd besétáltam a szobába, nedves talpaim árulkodó nyomokat hagytak a bordó kárpíton. Törölközőmet ledobva, pucéran kutakodtam ruháim között. -Mit vegyek fel? -vontam össze szemöldökömet, csípőre tett kezekkel. A nap egyre fényesebben sütött, Stewart tíz percen belül megérkezhet, én pedig még mindig meztelenül álltam tömött gardróbom előtt, tétlenül. Bár szinte elzárva éltem a családtól, örültem, hogy én kaptam meg a hangulatos szobává kialakított pincét. Volt egy hatalmas szobám, egy tágas fürdőszobám és...És ennyi. Tulajdonképpen nekem ennyi is elég volt. A falakat még én és Tracy festettük bordóra, így az teljes összhangba került a padlószőnyeggel, és a függönyökkel, melyek az apró ablakokat tartották fedésben.

Nagy álmélkodásomat követően végül sikerült előtúrnom némi hordható göncöt. -Ez jó lesz! Akár egy rocksztár.- Mértem végig az ágyon szétterített ruhaegyüttest, mely egy farmershortból, egy köldökig érő fekete pulóverból és egy fekete tornacipőből állt.

*****

-Hol van már ez az idióta?-pillantottam rá karórámra. Percek óta álltam kint a ház előtt álló postaláda mellett, de a fekete limuzin még sehol sem volt. Unalmamban előre-hátra ringatóztam, táskámat a földre hajítottam. Az utca teljes nyugalomban pihent. Gondolataimat gyomrom fülsüketítő korgása törte meg. -Ennem kellett volna valamit...Na majd a kocsiban.-jegyeztem meg, hasamhoz kapva. Basszus Stewart hol a francban vagy már?-szitkozódtam. -Na végre!-pillantottam rá a távolból lassan közeledő sötétes járműre. A kormány mögött ülő ficsúr rögvest felpattant, s szinte futva sietett kinyitni nekem az ajtót, elvenni csomagjaimat.
-Mi a szar van? Még nekem kell rátok várni?-kukucskáltam be a nyitott ajtón, egyenesen Stewart-ra.
-Roppant röstellem kisasszony, csak tudja...
-Csak nem találtad a szemüvegedet? A fejeden már kerested?-szakítottam meg mondatát bohókásan, válaszul azonban csak egy erőltetett mosolyt kaptam.
-Csak szálljon be.-lendített karjával.
-A-a. Anyu azt mondta, sose szálljak be nagy, fekete autóba.-játszadoztam a szavakkal, akár egy kisgyerek.
-Gondolom az édesanyja azt is mondta, hogy ne szedjen tudatmódosító szereket. Nos?
-Mindig elrontod a poént.-huppantam be az ülésre duzzogva.

Vagy másfél órája róhattuk már az utakat, és még vagy ennyi volt hátra. Croisant-ot majszolva meredtem ki unottan az ablakom, gondolataim rövid álmom körül forogtak. Mostanában sokat ábrándoztam apuról. Hiánya hirtelen jött el, és még most is tart. Rémes elvált szülők gyermekének lenni. Egyszerűen rémes.

*Visszaemlékezés*

Egy fülledt nyári napon történt a dolog. Apa és anya még soha nem látott vitába bonyolódott. Apa ribancnak, kurvának szólította többzör is a nőt, aki mitsem törődve a trágár kifejezésekkl főzte tovább az ebédet.
-Egy kurva vagy Shanon, egy mocskos kurva! Ide figyelj ha hozzád beszélek, te mocsok!-szorította meg, majd taszította el magától a nőt.
-Fejezd be Michael! Úgy viselkedsz, akár egy idióta.-törölte le egy elfoszlott konyharuhával a pultot.
-Ne merészelj ilyen nyugodtam viselkedni te kurva! Ki kúrt meg, hogy ennyi pénzed van te szajha?
-Elmondtam már vagy százszor, hogy dupla műszakot vállaltam. Fogd már fel az Istenért.-állt meg csípőre tett kezekkel, majd kócos fekete hajába beletúrt.
-Ne hazudj! Ne merj a szemembe hazudni!-kapott fejéhez, majd a székre rogyva belekortyolt sörébe.
-Fogd be Michael! Fogd b...-mondatát egy hangos pofon szakította meg, mely vérvörös nyomot hagyott bársonyos arcán.-Tűnés.
-Mi?
-Azt mondtam tűnj el innen! Takarodj a házamból!-csapta be a konyhaszekrény ajtaját. Majd kiviharzott a étkezőből, engem kis híján felöklelve, fel az emeletre. Hamarosan egy ruhákkal teli bőrönddel tért vissza, s a férfi kezébe nyomta azt.-Itt van a cuccod, és most menje el!
-Re-rendben. Elmegyek!

Perceken belül megérkezett a taxi, majd rohamos hurcolkodás után apa megindult a kocsi ajtaja felé, majd azzal a bizonyos sajnálom pillantásával búcsúzott el végleg tőlem. Szemeim sós könnycseppekkel teltek meg, a fehéres beton hirtelen szürkévé változott alattam. Elvesztettem a legjobb barátomat.

*Visszaemlékezés vége*
-Jól érzi Magát kisasszony?-bökte meg oldalam Stewart.
-Mi? Ja, persze...Csak elgondolkodtam.
-Úgy csámcsogott akár egy T-Rex.-viccelődött, majd mikor szemet ütött neki mélabús hangulatom, megdörzsölte halántékát, szemüvegét megigazította, majd megmukkant.
-Tudja...Ha bármi problémája lenne, hozzám bármikor fordulhat. Bár a testőre vagyok, van fülem, szívesen meghallgatom Önt...Persze csak ha gondolja.
-Nagyon kedves tőled Stew', de jól vagyok.-jelentettem ki hanyag mosollyal arcomon, de tudtam, hogy amit mondtam egy betűig nem volt igaz. Szükségem volt valakire, ezután az éjszaka után mindenképp.
-Öhm. Oké. Értem.-tördelte meg ujjait.
-D-De ha valakivel beszélni támadna kedvem, az csak is te lennél Stew'.-motyogtam, majd őszintén rámosolyogtam, combomat combjához nyomva.

*****

A London-Heathrow járat 15 perc múlva felszáll. Kérjük fejezzék be a beszállást.
-Basszus Stew' siess már!-rohantam kezemben szokásos szál cigarettámmal, táskák tömkelegével.
-Várjon...Ne.Ilyen.Gyorsan.-szuszogta az elhízott férfi. Prada öltönye csurom izzadság volt a kényszeres futás miatt, kezei tele voltak bőröndjeimmel.-Mondtam, hogy nem menjünk be abba a McDonald's-ba! Nem megmondtam? De.
-Fogd be Stew' és fuss.-ordítottam, majd légzésem hirtelen kihagyott. Cuccaimat földre hajítottam, kezeimmel rögvest térdemhez kaptam. Ajkaim közül mély hörgések, köhintések szöktek ki, tüdöm teljesen megtelt a cigaretta káros füstjével.
-Maga meg mit művel? Jöjjön már!-fordult felém a magas alak.-Mi-Minden rendben?
-Nem. Kapok. Levegőt.-szorítottam öklömet torkomhoz.
-Az a rohadt bagó.-szitkozódott, napszemüvege mögül a repülőgép bejárati ajtaját kémlelve.-Nem értem miért nem adhattuk le a cuccokat. Egyszerűen felfoghatatlan. Még több, mint tíz perc van az indulásig.
-Stew'. Én. Mindjárt. Meg. Fulladok.-dadogtam hunyorogva, lassan a a csomagok közé, egyenesen a földre ereszkedve.
-Ajj hölgyem. Na jöjjön.-kiáltott, majd egy mozdulattal bal vállára kapott, kezeiben poggyászunk sokaságával indult meg rohamos léptekkel a bejáratig.

A repülőgép tömve volt, még az első osztályon is. Aggódva süppedtem bele sötétszürke bőrkanapémba, mélán bámultam ki a kis, kerek ablakon.
-Meg fogunk halni.-böktem ki hüvelykujjamat majszolva.
-Parancsol?-tekintett rám Stewart magazinja mögül.
-Meg fogunk dögleni. Mind meg fogunk dögleni.
-Ne butáskodjon már, kérem. Látszik, hogy még nem repült.
-De-de. Repültem már.-kacagtam el magam, majd derült arcommal végigvizslattam az egész "fedélzetet". Jól öltözött stewardessek lépdeltek ide-oda az utasok minden óhaját, kívánságát árgus szemekkel lesve.
-Gondoltam, hogy Maga már vagy százszor repült, de én a repülőgépre gondoltam, és nem a vicces cigire.-gesztikulált kövérkés ujjaival.
-Nagyon vicces vagy.-dörgöltem meg homlokom, majd jó kedvem hirtelen mélységes pánikba torkollott. Az asztal, a szék és vele együtt testem is apró remegésbe futott át. A futóművek beindultak.
-Azt. A. Kurva!-üvöltöttem torkom szakadtából, körmeim végig sértették az ülésre húzott bőrt, sarkamat élesen a bőrönd szélébe nyomtam.
-Ms.Croman.-ütötte meg fülemet egy halk dörmögés.
-Igen?-haraptam bele dús ajkaimba, testemet továbbra is feszült pozíciómban megtartva.
-Még el sem indultunk.



Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire jó, hogy itt vagytok nekem. Nagyon röstellem, hogy ennyit kellett várni, csak ugye ez az év végi hajtás:// Igyekszem majd gyakrabban hozni a fejezeteket, remélem ez is elnyerte a tetszéseteket !:))
Komizzatok, véleményezzetek. PusziXx

9.Fejezet

Az út hosszadalmas és kegyetlen volt...számomra."Mikor érünk haza? Hol vagyunk? Ott vagyunk már? Van otthon még fű?"Ilyen és ehhez hasonló kérdések tömkelege fordult meg fejemben. Nem bírtam ki. Ajkaim úgy remegtek, mintha mínusz harminc fok lett volna, pedig ennek az ellenkezője zajlott. Tombolt a hőség.
Szédültem, pánikoltam, rosszul voltam. Az elvonási tünetek folyamatai megkeserítették minden percem. Utolsó szál cigarettámban találtam némi megnyugvást, ám lassan annak is vége szakadt. Csupán töredéke maradt meg az eredeti méretnek, hamar elpöfékeltem.

-Itt jó lesz.-böktem meg finoman a sofőr vállát.
-Oh. Szóval itt lakik az erdő szélén? Na persze. Hajtson tovább.-szólt rá Stewart, a kormány mögött ülő férfire.
-Van még egy-két dolgom ...de ígérem nem kerülök bajba.-néztem bús tekintettel a mellettem helyet foglaló hatalmas alakra, ajkamba belemélyesztett fogakkal.
-Ms.Croman. Értse meg, ha Önnek bármi baja is esik nekem annyi. Engem kinyírnak.-igazította meg Dolce&Gabbana napszemüvegét. Az a szemüveg folyamatosan rajta volt, állandó helyet foglalt el óriási, dinnyeméretű fején. Hiába volt korom sötét, mindig rajta volt,szinte ránőtt az a szar.
-Tudom Stew', és értsd meg, hogy csak öt percről lenne szó. Esküszöm.-csaltam egy hazug mosolyt arcomra, hisz itt nem holmi öt percről lett volna szó sőt, nem is tízről. Persze ez attól függ, hogy Will mit akar. Hiába szerződtettek le modellként, az pénzt még nem hozott házhoz. Egy kanyit sem.
-Milyen messze lakik innen?-szólalt ismét meg megadóbb hangon.
-Csupán két-három perc. Nem kerülök bajba. Ííígérem.-nyújtottam meg mondatom, Stewart-hoz odabújva, elhitetve szavam igazát.
-Rendben, legyen.-sóhajtott.-Kedden fél hatra legyen kész.
-Fél hat? Addigra még itthon sem leszek! Vagyis...rendben, fél hét.-mosolyodtam el.
-Fél hat!
-Ja, igen. Fél hat.-javítottam ki magam, majd a sofőr által kinyitott ajtón kiléptem.-Kössz baromarc.-intettem búcsút a férfinak.
-Fél hat Ms.Croman. Fél hat!-kiáltott.
-Tudom, tudom. Kint foglak várni az ajtóban.-derültem önelégülten, majd elindultam a sötétségbe.

*****

-Na mi van modell-maca?-vigyorgott a férfi, bal kezével zsebében, jobbal pedig állán ülő aprócska, szőkés szakállát simogatva.
-A modell-maca ki van éhezve.-kacsintottam rá, ajkaimba harapva.
-Csak nem egy kis Will-húsra?-kacérkodott.
-Majdnem. Mid van?
-Egy magasan álló árbocom.-markolt bele férfiasságába.
-Azt majd később. Tudod mire gondoltam.
-Mi van veled Genna? Kissé türelmetlen vagy..mióta nem téptél?
-Pár napja.-dőltem neki a mellettem álló fa nedves törzsének.
-Na lássuk mink van.-nyitotta szét kabátja méretes zsebeit, s elém vágta annak "kincseit".
-Nocsak, mióta árulsz ilyet?-mutattam rá egy aprócska zacskóra.
-Mármint Krokodil-t? Tegnap kaptam. Vagy 20 adaggal eladtam már.
-Úgy látszik megy a biznisz. De mit bírnak ezen a szaron? Úgy értem, jó az ára meg minden, de gondolom a hatása is olyan amilyen.-vizslattam végig a csomagolást.
-Nem Genna. Ez más. Egyszer kell kipróbálnod, és többé le nem szoksz. Nehezebb róla leállni, mint a heroinról.
-Mi? Ezt honnan veszed? Próbáltad már?
-Nem, én nem. De a bátyám igen.

*Visszaemlékezés*

Haza érve hangos szitkozódások csapták meg fülemet. Tudtam, hogy Mike az. Lassan lépdeltem be a szobába, Adidas-os táskámtól megszabadulva kapaszkodtam bele az ajtófélfába, s onnan kémleltem bátyámat.
-Az mi?-pöcögtettem meg az aprócska tűt.-Csak nem herkázol? Már te is?
-Nyugi öcskös! Ez nem heroin.-felelte egyhangúan. Beszédéből már akkor lerítt, hogy előtte már beszedett valamit.
-Hát akkor?-huppantam le a kanapéra. Válaszától már előre féltem, tudtam, hogy nem kérdezgethetem túlzottan, mert különben megver. Megint.
-Ez Krokodil...vagy mi.-szorította el bőr övével felkarját, s a tűvel egyenesen vénája felé célzott. Nyakán megfeszültek izmai, sóvárogva tekintett  fecskendőben lévő anyagra.
-Hogy micsoda?
-Olcsóbb mint a heroin,az a lényeg.-válaszolt, majd magába döfte a tűt, s lassan beadagolta a szert. Szemeim hatalmasra kerekedtek, látva hogyan működnek a drogok. Eleinte nem volt komolyabb változás az új kábszer használatával. Ugyanúgy feküdt eszméletlenül a sarokban minden egyes nap, mikor haza jöttem a suliból, mint azelőtt. Ám lassan, de biztosan telt az idő...feltűnt, hogy Mike egyre több időt tölt a konyhában. Valamit mindig főzött.
-Mit kotyvasztasz?-szimatoltam bele a fazékba.
-Kroko-krokodilt.-dadogta. Az utóbbi hónapokban Mike megváltozott. Fogai szép lassan elrohadtak, majd kipotyogtak. Bőre zöldes színű lett néhány helyen, testét fekélyek borították. Úgy festett akár egy élőhalott.
-Anya még most sem hívott?-dadogtam. Már lassan egy éve, hogy eltűnt. Azt mondta, csak a nagyihoz megy...azóta is ott van...persze.
-Mit tudom én?! Hát honnan tudjam?
-Onnan baszki, hogy egész nap itthon rohadsz, és ezt a szart csinálod!-förmedtem rá idegesen, válaszul azonban csupán egy "nyugtató" pofont kaptam.

Az idő szinte rohant...Mike már lassan egy éve volt fogságában az anyagnak. Teste a felismerhetetlenségig torzult. Bőre szétnyílt, csupa vér volt. Húsa szó szerint levált csontjairól. Karján egy hatalmas seb tátogott. Úgy festett akár egy krokodil támadás áldozata. Hát innen a név, Krokodil.

 Kénytelen voltam elcipelni a kórházba, olyan állapotban volt már.
-Mióta szedi?-figyelt ki vastag szemüvege mögül a fehér köpenyes férfi..
-Már lassan egy éve...azt hiszem.
-Ez esetben már nincs mit tenni. A bátya meg fog halni.
-Hogy mi?-pattantam fel a rozoga székből. Hogy érti, hogy meg fog halni?
-Úgy, hogy maximum három hónapot adok neki.-felelte hidegvérrel, az orvosi műszereket babrálva. Azon a környéken még a doktorokban sem bízhatott az ember, hogy az aki. Ott nem számított, hogy heteken, napokon vagy akár perceken belül meghalhatsz, te csak egy kis féreg vagy. Egy jelentéktelen féreg.
-É-és nem lehet tenni valamit?-szipogtam, szemeim megteltek könnyel.
-Ugyan! Nézzen rá! Csoda, hogy még él. Az effajta kábítószer-függők maximum egy évig élnek. Az anyag rohamosan támadja meg szervezetüket.-Ezt hallgatva szívem összeszorult, légzésem felgyorsult, szemeimet képtelen voltam levenni az orvosi ágyon ringatózó férfiról. A tudat, hogy hamarosan őt is elveszítem még inkább kikészített. Egyedül maradok. Teljesen egyedül.

*Visszaemlékezés vége*

-Két hónap múlva meghalt. Egyedül én voltam ott a temetésén...-nyögte fel, szemei könnyektől csillogtak, azonban gyorsan tett ellene,megdörzsölte vöröslő szempárját. Tátott szájjal hallgattam végig Will és bátya szívszorító történetét. Hogy hagyhatta Mike cserben ennyi idősen őt? Gondolataimat Will rekedt hangja szakította meg.
-Minden oké? Genn'.-bámult rám nyugtalanító tekintettel.-Mit adhatok?
-Öhm. Persze. Igen. Öhm...csak Crack-et. Kössz.
-A szokásos mennyiséget?
-Ühüm.-motyogtam.
-Az ember azt hinné, hogy egy modell többet vesz, ha teheti.-jegyezte meg kacéran.
-Majd hétfőeste még visszajövök. Tracy-vel PDT-be megyünk. Meg kell valahogy alapozni a hangulatot.-feleltem ajkamba harapva, majd  átvettem a tasakot.

*****

-Jók a melleid!
-Mi?-fordultam szembe a nekem háttal lévő személlyel.
-Azt mondtam, jók a dudáid ebben a ruciban. Nem vettél fel alá melltartót, mi?-közelített felém, majd átkarolt. Tekintetünk a tükörben összetalálkoztak.
-Nem, nem vettem. Minek? Anélkül is jók.-igazítottam meg a ruhám pántját.
-Nagyon dögi vagy!-lépett hátra kettőt, majd feltűnően végigmért.
-Hát...te se panaszkodhatsz.-kacsintottam rá, majd rohamosan kutakodni kezdtem a fiókban.-Hol van?
-Mi?
-A crack-em. Ide tettem! Hol van? Elszívtad te kurva?-dühöngtem, akár egy pszichopata.
-Ott van előtted...Jézusom Genna mi van veled? Esküszöm ilyenkor megijesztesz.
-Csak-csak izgulok a holnap miatt...tudod, hogy ez lesz az első fotózásom.-támaszkodtam meg a tükrös-szekrény tetején.
-És a Stella-s?-fésült ki egy tincset arcából.
-Mármint igazi fotózás...
-Ja, szóval olyan amin nem nyalsz be rögtön a fotósnak? Igen. Úgy tényleg az első lesz. Jogos.
-Fogd be!-förmedtem rá, majd kibontottam a kis zacskót.
-Van egy ötösöd?
-Csak tízesem.
-Tízes? Honnan van neked annyi pénzed?-kutakodtam Tracy pénztárcájában.
-Spórolnom kell. Apunak feltűnt, hogy gyorsan elfogy a zsebpénzem.
-Te legalább kapsz!-csavartam össze a bankjegyet, majd szépen lassan felszívtam orromba a cuccot.

*****

Let's do it! It's PDT! Oh, it's PDT! Please Don't Tell! Fuckin' PDT!
Dübörgött az őrjítő az ritmus törzshelyünkön. Szívem ki-be pumpálta a vért, alig voltam magamnál, de ez így volt jó. A drog tette a dolgát. Tracy-t rögvest megrohamozták a kanosabbnál kanosabb férfiak, én inkább a hölgyek körében voltam kapósabb. A környéken jól tudták, hogy nálam bárki próbálkozhat. Férfi és nő egyaránt, csak ne legyen unalmas. Azt utálom.

-Trac'. Tracy!-kiáltottam a pasikkal körülvett lánynak.
-Miva'?
-Gyere ki cigizni.-emeltem fel a bagót a füstös helyiségben.

Kint az idő csípős volt, a szórakozó hely fülledt levegője után pedig még inkább.
-Ki volt az a csaj?-emelte Tracy szájához cigarettáját.
-Milyen csaj?-értetlenkedtem sunyítva, lábaimmal a földet babrálva.
-Az amelyik ledugta a nyelvét a torkodon.
-Ja, az? Öhm. Valami Catrin vagy ki...
-Bezzeg Stella nevét rögtön megjegyezted.-viccelődött hajába beletúrva, szinte flörtölt velem, amit én nagyon szerettem. Mindig kacérkodtunk egymással, ez...amolyan megszokott dolog volt kettőnk között. Nem csoda, Tracy gyönyörű lány volt. Hosszú, derékig érő fekete haja még hosszabbnak tűnt apró termete mellet, körülbelül vállig ért nekem. Ragyogó, zöld szemei minden tekintetett kelletlenül is, de vonzottak. Nagyot sóhajtottam. Hirtelen jelentéktelen senkinek éreztem magam az előttem álló lány mellett.
-Mi a baj?-szólalt meg, gondolataimat megszakítva, szemeivel folyamatosan engem vizslatva.
-Mi? Ja, semmi.
-Genna. Ismerem ezt a tekintetet...mi a baj?-simogatta meg vállamat apró kezeivel.
-Olyan szép vagy.-nyaltam meg dús ajkaimat.
-Mi?
-Egyszerűen gyönyörű vagy.-markolt rá felkaromra, s lerángatott a küszöbre. -Genna. Te vagy a legdögösebb lány, akit ismerek. Imádom a vállig érő csokoládé-barna, borzas hajad, a hatalmas mélykék szemeid, a gyönyörű, íves szemöldököd, a formás melleid...és a telt ajkaidat. Egyszerűen csodás vagy Gen...

Monológját egy mély, érzéki csókkal szakítottam meg. Lassan hajába markoltam, majd kezem lecsúszott állkapcsára. Ő eközben folyamatosan ruhámba kapaszkodott, s néha-néha meghúzta azt. Csókunk percek óta tartott, és éreztük, hogy nem is most lesz vége. A szenvedély szinte tapintható volt kettőnk között, minden szem ránk szegeződött, innen-onnan pedig mocskolódó megjegyzéseket kaptunk. Teljesen belemerültem Tracy-be és az ő érzéki testébe, gondolataimat azonban egy ismerős hang megzavarta. -Élvezd az életet Genna! Amíg megteheted.-Hirtelen felkaptam fejemet, s őrült tempóban kapkodtam,
fejemet,  nesz után kutatva, a mondat gazdáját azonban sehol sem leltem. Egyszerre akartam tudni ki mondta a fenyegető szavakat, azonban legszívesebben el is futottam volna. Egyszerűen hátborzongatóan féltem attól a hangtól. De honnan volt olyan ismerős? És miért rettegek tőle? Kérdések százai cikáztak fejemben.

-Minden oké?-fordította szembe fejemet az alattam fekvő Tracy az övével. Szemei tele voltak nyugtalansággal és kételyekkel. -Genna! Kérdeztem valamit!.-tolt el magától, majd felült, s ruháját megigazította. Nem értettem ezt a gesztusát, mert szerette, ha megnézik vékony, formás lábait.
-P-persze. Minden oké.-vágtam egy hazug mosolyt, majd felálltam, s kezemet Tracy felé nyújtottam.-Na gyere.
-Bemehetnénk?
-Igen.
-Lehiggadtál?
-Igen!-förmedtem rá,ruhámat megszabadítva az aktus közben ráragadt mocsoktól.-Nem őrültem meg, nyugi.-nyugtatgattam Tracy-t, ezt azonban még én magam sem hittem el. Nem hagyott nyugodni az imént elhangzó mondat. Ki mondta? Biztos voltam benne, hogy nem a tömegből jött, az más hangzású lett volna.  a klubban egy józan ember sem volt, a férfi szavai azonban tiszták és meggondoltak voltak.
"Élvezd az életet Genna! Amíg megteheted. Mit jelenthet ez a mondat?"Agyaltam a mondaton, majd beléptem a klub ajtaján.

-Genna! Az enyémet is elszívtad?-esett nekem Tracy dühösen.
-Nem. Csak fogom.-emeltem orromhoz Tracy crack-ét, majd egy mély szippantással az egészet eltüntettem.
-Baszki Genna! Jössz egy adaggal.-dőlt a hideg kicsempézett falnak.
-Majd kifizetem...nyugi!
-Jó ötlet ez egyáltalán? Három óra múlva jön érted Stewart.
-Ne is mond. El kéne mennem Will-hez még egy adagért...Holnap cicababának kell lennem.-mosolyogtam önelégülten arcképemre, majd elindultam a ritmusra ziháló tömeg felé.

8.Fejezet

Halál. Félelem. Kétségbeesés. Kilátástalanság. Magány. Tétovaság. Tehetetlenség. Ellenszenv. Fájdalom  Könnyek...Sötétség. Érdekes, hogy mennyi minden pereg le az ember szeme előtt halálát megelőzően. Csakis a legfontosabb dolgok. Furcsa, hogy sokszor nem is kell meghalnia ahhoz, hogy észhez térjen, és új életet kezdjen. Elég egy baleset, és máris a feje tetejére fordul az egész élete...Őrültek!

*****

-Genna. Genna, ébredj!Ne tettesd, hogy alszol. Genna!-nyüstölte az az ágyon fekvő lányt, haja ide-oda lobogott az ébresztéssel járó rázogatástól.
-Hagyd már! Még alszik. Ki kell magát pihennie, nehéz éjszakán van túl.
-Tudom...csak féltem őt.-ült vissza csalódottan az ágy melletti székre.
-Nincs miért, a nehezén már túl van.
-Öhm...akkor én most hozok egy kávét. Te is kérsz? Hahó! Stewart!.rimánkodott, az ajtófélfába akaszkodva.
-Öhm.Izé...igen. Köszönöm.

-Jó reggelt!-lépett be egy alacsony, jámbor mosolyú nő a szobába, kezében egy hatalmas csokor szegfűvel.Valószínűleg egy ott dolgozó lehetett, esetleg egy nővér.-Ezt a hölgynek küldte egy bizonyos...Oh, meg is van. Egy bizonyos Harry Styles.-kémlelte végig a csokron lévő címkét.
-Tegye csak le oda.-mutatott az ablak mellett álló asztalra.
-Milyen gyönyörű, nemde?-fordult Stewart felé.
-De. Egyszerűen csodálatos.-vetett egy pillantást a vázában álló növényre, majd a betegágyon fekvő lányra.

A nap szinte vakítóan ragyogott, sugarai arany színűvé változtatták a kórterem falait. A szoba megtelt friss virágillattal, mely a sérült orrát is megcsapta. Kint tombolt a kánikula, fél pucér emberek borították be New York utcáit. És én...én félholtan hevertem egy puccos kórház falai közt. De mit kerestem én ott? Hogy kerültem oda? Miért ilyen nehezek a végtagjaim? Erőt véve magamon, kinyitottam szemeimet. Pilláim lassan adtak utat hatalmas kék szempáromnak, melyet a vakító fény rögvest hunyorgásra késztetett. Karomat tonnás nehézségűnek éreztem, azonban késztetést éreztem, hogy beletúrjak kócos hajtömegembe.

Fészkelődésem hamar szemet szúrt Stewart-nak, aki rögvest az ágyam mellett lévő székhez sietett, majd helyet is foglalt rajta.
-Jó reggelt! Hogy érzi magát?
-Hol a francban vagyok?-ültem fel, szemeimet dörzsölgetve, majd szétnéztem az engem körülvevő szoba falain. Merő sárgaság. A nap tette a dolgát, szinte megvakított.
-Hát nem is emlékszik?
-Mármint mire?-értetlenkedtem.
-Tegnap...amikor kirohant a kávézóból...

Hirtelen bevillant. Tegnap esti képek sorai lepték el agyamat. De valahogy olyan zavaros volt az egész...
"-Genna mit művelsz?
 -Elmegyek!
 -De mégis hova? Genna! Ez egy veszélyes környék!" hirtelen fejemhez kaptam, s rögvest Stewart-hoz fordultam.
-Hova mentem?-kémleltem hatalmas szemekkel.
-Parancsol?-hökkent meg.
-Azt kérdeztem, hova mentem tegnap! A Starbucks után.-förmedtem rá, szemeimet kigúvasztva.
-Nos tudja...-tétovázott, majd beszélt.
Tudja...Ms.Croman...Miután elhagyta a kávézót...Mr.Styles rögvest maga után sietett, de nem találta Önt. Én és Paul folyamatosan próbáltuk elérni a mobiltelefonján, de nem vette fel. Ekkor vettük észre, hogy a járműben hagyta. Felhívtam az ügynökét...Tudja, nagyon dühös volt. Kirúgással fenyegetett. Azt mondta, ha nem találom meg Önt, nekem annyi.
-De megtalált...-suttogtam.
-Igen, meg. Paul hamarosan hívást kapott. Mr.Styles volt az, tőlünk nem messze ráakadt egy szál marihuánára, egy apró sikátorban. Azonnal odasiettünk, de a joint-on kívül senkit sem találtunk. Az eső zuhogott, az ég majd leszakadt, de mi kitartóan kerestük Önt. Végül megpillantottunk valamit az úton. "Biztos csak egy fekvőrendőr"-gondoltuk. De nem az volt. Egy lány volt hevert a macskaköves út közepén. Olyan 17-18 év körüli lehetett, haja borzas, mely az út sarát szinte teljesen felitatta, ruháját szakadások terítették be. Valószínűleg bántalmazták. Azonnal karjaimba vettem őt, testét végigkémlelve sérülések után kutatva, hamarosan szembetűnt egy hatalmas karcolás, melynek végpontja egy mély tűnyom volt. A sebből dőlt a vér, mely lassan, de biztosan beborította ruházatomat.
A limuzinhoz érve Paul ajtót nyitott, hogy a magas, vékony lányt nyugodtan befektethessem, s öltöny felsőmet ráteríthessem. "Teljesen ki van ütve"-gondoltam. Hirtelen azonban egy nyugtató kéz érintését éreztem magamon, Paul volt az. Azt mondta, nyugodjak meg, mert minden rendben lesz, csak vigyem a sebesültet a legközelebbi kórházba. Így is történt. Tudja Ms.Croman...A lány Maga volt.

Ledermedtem. Az egész sztori úgy hangzott, mintha nem is rólam szólt volna. Betegesen elkezdtem keresni karjaimon azt a bizonyos tűnyomot, mind hiába. Nyilván a bal kezem eshetett áldozatul, mivel egy hatalmas kötés éktelenkedett rajta, teljes takarást adva ezzel. Rohamosan kezdtem el cibálni a vastag, többször felerősített anyagot, de az csak azért sem adta meg magát.-A francba! Hogy jön le ez az izé?
-Kérem azt ne piszkálja.-lépett be a szoba ajtaján egy magas, fekete hölgy, majd apró léptekkel megközelítve helyet foglalt mellettem az ágyon.
-Maga meg ki?
-Dr.Allwright.-nyújtott kezet.
-Genna.-fogadtam el gesztusát, bizonytalanságom azonban lerítt rólam.-Miért nem piszkálhatom? Ez csak egy kis tűszúrás.
-Figyeljen Genna. Az elkövetője véradáskor használatos tűvel szúrta meg Önt, amihez csak orvosok juthatnak hozzá, így valószínűleg már használatba vett állapotban jutott hozzá, így azonnal AIDS-tesztnek vetettük Önt alá. Ismeri?
-Valamennyire. AIDS-es lennék?
-Nem. Az eredmény szerencsére negatív...
-Pfuu-vettem egy hatalmas, megnyugtató levegőt.
-Azonban az AIDS fertőzést nem lehet azonnal kimutatni, így az is lehet, hogy Ön már fertőzöttek közé tartozik, így arra kérem Önt, hogy havonta járjon vissza egy apró kivizsgálásra.
-Havonta? Maga megőrült? Egy apró tűszúrás miatt? Na ne szórakozzon már.
-Kérem Genna. Vegye komolyan az efféle kivizsgálásokat....Továbbá végeztünk még egy pár tesztet, egyéb fertőzések végett, de szerencsére az eredmények szintúgy negatívat mutattak.
-Kurva jó! Látod Stewart, nem kell rám vigyáznod.-mosolyodtam el, majd karjaimat tarkómnak támasztva dőltem önelégülten hátra.
-Ezen kívül kivizsgáltuk, hogy történt-e nemi erőszak. Az eredmény szintúgy negatív.
-Na az fasza!
-Kérem Genna. New York ezen része rendkívül veszélyes hely. Fogja vissza magát, mert legközelebb nem lesz ekkora szerencséje.
-Jól van. Jól van.-forgattam szemeimet.
-És mitől dőlt ki? Mármint...mitől ájult el?-szólt közbe Stewart aggódással teli arccal.
-Nos.-kémlelte végig jegyzeteit.-Valószínűleg különböző úgynevezett utcai drogokból előállított készítményt adagolhatott be a férfi Genna-nak.
-Hát férfi volt?-csodálkoztam.-De...ezt mégis honnan tudják?
-A karján lévő zúzódások ezt mutatják, hiába nem történt erőszakos behatolás. Azonban nekem most mennem kell. Genna, ha óhajtja akár már ma is elhagyhatja az épületet. Engedelmükkel én most távozom.

-Hé, Stew'!-szólaltam meg habozva. Alyson már tud róla?-babráltam ujjaimmal.
-Nos, tegnap este, mikor Önt épp kivizsgálták,  felhívtam Őt.
-És?-mocorogtam kíváncsian.
-Azt mondta, még egy ilyen baklövés és nekem annyi.
-De...akkor még mindig a testőröm vagy...ugye?-jelent meg arcomon egy halvány mosoly, válaszul pedig egy laza bólintás érkezett. Ennyi épp elég is volt.

-Az ember azt hinné, hogy ilyen puccos helyen jó kávét adnak. Hát nagy szart.-lépett be Tracy felháborodva az ajtón.-Olyan réme...
-Tracy?-szólaltam meg halkan, mire ő kiguvadt szemekkel rám bámult.
-Genna?! Hát élsz!-harsogta, rám vetette magát.-Istenem, köszönöm, köszönöm, köszönöm.-ismételgette.
-Ne neki köszönd bolond, Stewart-nak!-karoltam át mosolyogva.
-Na és, hogy érzed magad? Minden oké?-bújt hozzám, akár egy kisgyerek szeretett anyjához.
-Igen, azt hiszem. De most szállj le rólam. Kezd elzsibbadni a lábam.-nevettem el magam ,kissé elérzékenyülve. Hé, Stew'!Az ott micsoda?-mutattam az ablaknál lévő virágcsokorra.
-Oh, azt Mr.Styles küldte Önnek. Amolyan "Gyógyulj Meg!" ajándékként.
-Szegfű?-sétáltam oda a virágokhoz, alaposabban megszemlélni őket.
-Szegfű.
-"Gyógyulj meg minél hamarabb! Szeretettel, Harry"...ez de buzis-olvastam fel a köszöntő kártyácskára írt aprócska üzenetet.-Ráadásul rózsaszín? Blöö.-fintorogtam, megállás nélkül matatva a szirmok között.
-Szerintem szépek. Én imádom a rózsaszínt.-motyogta Tracy, rágógumival teli szájjal.
-Akkor tessék, a tiéd.-nyújtottam felé vázástól a színes tömkeleget.
-Öhm...szerintem az a váza a kórház tulajdona.
-Most úgy őszintén...érdekel ez téged egy kicsit is?-kérdeztem rá kacéran.
-Igaz.Nem.

*****

Nem bírtam tovább maradni a kórteremben, hiába volt csupa luxuscikkel teletömve. Csupán az olvasólámpa többet ért, mint a házunk, így Stewart segítségével összepakoltam, majd elhagytuk a szobát. Tracy pedig, nos fogalmam sincs hova lett. Valami palival elment "bedobni egy italt", de megmernék esküdni, hogy az egyik takarítószertárból öblös nyögések szűrődtek ki, egészen ismerős hanggal.

Pár percnyi utazást követően visszatértünk a tegnapi kávézóba.
-Ugye most nem fog megszökni?
-Haha.Nagyon vicces vagy.-öltöttem ki Stewart-ra nyelvemet.
-Szóval...honnan ismeri Mr.Styles-t?-kérdezett rá diszkréten a számomra kissé kínos kérdésre.
-Mikor a megbeszélésre tartottam, eléggé megéheztem, így elindultam keresni egy McDonald's-ot, mivel ugye az viszonylag olcsó. Nos, aznap hajnalban vettem pár szál füves cigit, é-és kicsit kevesebb pénz maradt nálam, mint amire számítottam. Így végül Harry fizetett nekem.
-De akkor miért ellenszenves Önnek?
-Nem érted Stew'? Megalázott! Úgy bánt velem, akár egy csövessel.-háborodtam fel.
-Akkor gondolom nem fogadta el a gesztust.
-De.-csodálkoztam, mire Stewart hatalmas kacajjal tört ki.

Önfeledt "reggelinket" hirtelen megszólaló telefonom csörgése szakította félbe. Folyamatosan magamnál hordtam a készüléket, mióta a testőröm a kezembe adta. Senki sem kívánta megismételni az éjszaka történteket. Nekem se volt ínyemre a dolog.

-Halló?-emeltem fülemhez a készüléket.
-Ms.Croman? Itt Alyson Mahoney.
-Oh. Hello! Na, kerített már nekem egy jó kis pelusreklámot?-mosolyogtam bele a kagylóba.
-Igen...lesz egy adott pelenka, és maga lesz benne a szar.
-Haha-forgattam szemeimet. Kedveltem ezt a nőt. Olyan volt, mint én, csak egy jóval idősebb kiadásban. Mrs.Mahoney igazi, vérbeli sznob hölgy volt. Rövid, gusztusosan melírozott barnás haja tökéletesen állt, arcán látszódtak az eltelt idő jelei, amit a szakmába töltött. Szemei szigorúak voltak, mégis ott csillogott benne, legbelül a mélyen elfojtott vadság, amit néha-néha meg is villantott  az ilyen, és ehhez hasonló felszólalásaival. Egyszerűen imádtam őt.
-Komolyra fordítva a szót Genna, kedden hivatalos egy fehérnemű fotózásra.
-Már kedden?
-Hát nem remek? Stewart Önért megy, majd együtt ide utaznak.
-Oh. Hát háztól házig fuvaroznak?-böktem meg Stewart vállát mosolyogva.
-Pontosan. Ugye rendelkezik útlevéllel?
-Útlevél? Minek az?-bámultam a semmibe kérdően.
-Ha megoldja, hogy átengedjék útlevél nélkül a reülőteren, felőlem jöhet anélkül is.
-Reptér? Mondja csak...maga most hol is van?
-London-ban.
-London? Az nem Angliában van?
-De. Most viszont le kell tennem. Kedden találkozunk...Ja és mondja meg Stewart-nak, hogyha még egyszer hagyja magát bajba kerülni, letépem a tökeit.-üvöltött egy kiadósat majd letette.
-Öhm Stewart...azt üzeni, hogyha mége...
-Hallottam.-vágott bele szavamba egyhangúan, megalázottan, ami hatására hatalmas nevetésbe törtem ki, fejemet vállára hajtottam.
-És...mondja csak. Tényleg nincs Önnek útlevele?
-Hogy lenne már?-háborodtam fel, majd belekortyoltam forró kávémba.

*****

-Mikor jövök én?-nyögtem fel szenvedve, Stewart-ot kémlelve.
-Hamarosan Ms.Croman.
-Genna. A nevem Genna. Nem igaz, hogy nem vagy képes megjegyezni.-förmedtem rá, majd farzsebemből elővett cigimet számhoz emeltem.
-Azt tegye el most!-húzta ki a cigarettát ajkaim közül.
-Stew'! Add vissza! Most!-ugrándoztam, miután azonban bebizonyosodott, hogy hiába vergődök a méla férfi mellett, egy kiadós mozdulattal megragadtam "kincsét".-Kérem a cigit.-néztem szúrósan tekintetébe.
-Öhm. Oké. Tessék.-felelt kiguvadt szemekkel, majd lassan tenyerembe eresztette a bagót.
-Kösz!-mosolyodtam el elégedetten, ezt követően letérdepeltem törökülésbe és meggyújtottam a nyugtató szálat.
-Hölgyem, itt tilos a dohányzás.-szólított meg egy idős nő, a táblára mutatva.
-Ha zavarja, húzza el a belét! Legalább lesz hová leülnöm.-kezdtem el füstölögni.

-Genna Croman befáradhat!
-Na végre.-sóhajtottam fel, majd a szoba felé vettem az irányt. A váróterem még mindig tömve volt sorukra váró emberekkel, és még így is folytatódott az "invázió".-Hé, asszonyom!Tudja mit?Inkább helyet foglalok odabent.-nevettem el magam kegyetlenül.

*****

-Ne vicsorítson! Miss.Croman hall engem? Ne vicsorítson!-vezényelt a fotós.
-De ez feldobná a képet...Nos, így már jó?
-Mitől lenne már jobb a kiöltött nyelvvel?
-Hát a Rolling Stones-t sem szereti?-makogtam.
-Nem, nem szeretem! Na hagy csináljak már egy normális képet!
-Normálisat? Az milyen?-kacérkodtam.
-Olyan, mint másé.
-De én nem vagyok olyan mint más! Én Genna vagyok!
-Hát azt már észrevettem, hogy maga nem normális...de tudja azért az őrültségnek is van határa.
-Igaz, hogy van határa, de nekem meg van útlevelem!-mosolyodtam el.
-Akkor használja azt, és tűnjön innen.

*****

-Elég  bunkó egy fotós volt...és még a képek is szarok lettek.-meredtem rá a bélyegméretű fotókra.-Főleg ez!-emeltem közelebb szemeimhez a borzalmasan sikerült képecskét.
-Mutassa csak! Ugyan, Miss.Croman. Igazán bájosra sikeredett.-tört ki öblös hahotázásba Stewart.
-Add ide! Hallod? Nem vicces.-tettem kísérleteket a fénylép visszaszerzéséért.
-Nyugodjon meg! Vissza kapja, csak ezt az egyet tarto meg ígérem.-folytatta kuncogva.
-Megöllek Stew'! Esküszöm véged van!-lihegtem.
-Tessék. A többit megtarthatja. Itt is vagyunk.-nyitott nekem ajtótt a limuzin oldalán.
-El se hiszem, hogy így nézek ki.. Mi a fenét lát bennem Alyson? -szálltam be a járműbe, kezemben a fotózás  végeredményeivel.
-Mrs.Mahoney Önt látja Ms.Croman. A tényleges Genna Croman-t. Nem csak egy vad,szeleburdi lányt, aki úgy beszél, mint egy kocsis, és olyan turhákat köpdös, akár egy focista.
-Még meg is hatódtam volna, ha a turhásat kihagyod.-kacsintottam rá, majd ismét a képekre meredtem.

-Tehát a cím?-szólt hátra félszemmel a sofőr.
-Hogy mi?
-A címe hölgyem. Hova lesz a fuvar?
-Ja...persze. Margaret street 18.-nyögtem ki bizonytalanul. Tartottam az otthoni körülményektől  mióta apa itt hagyott minket. Anya a legjobb ember volt a földön akit valaha is ismertem, de gyenge volt...talán ezért is hagyta aput menni. Folyamatos aggódásaival már-már az agyamra megy, ezért is döntöttem az alagsori-élet mellett. Évek óta nem jártam rózsaszín tipikus tini-picsa szobámban. Apa elmenetele után képtelen voltam. De így most mindenkinek jobb, és legalább anya sem látja, mit teszek magammal, csakhogy elviseljem a mindennapokat. De most más lesz. Mos józan vagyok. Olyan józan, amilyen évek óta nem voltam már. Hiába próbáltam gondolataimat az otthoni élet felé terelni nem bírtam másra gondolni, csak egy dologra.
BE KÉNE TÉPNEM!

7.Fejezet

Tekintetemmel szinte ölni tudtam volna, többször is végig vizslattam az asztal másik végén álló személyt. Gondolatok százai cikáztak fejemben, ez a nap túl sok volt nekem. Tegnap óta nem ajándékoztam meg szervezetemet az LSD mámorító hatásával a mai megbeszélés miatt. Jó, tudom. Nem vagyok normális, de ki ő, hogy csak úgy elém toljon egy McDonald's-os zacskót " Ezt neked vettem!" címszóval? Minek néz engem? Hiába a kedves gesztus, ha az előadás módja egy kalap szar.-Gyökér.-szóltam el magam halkan.
-Gyökér? Én lennék a gyökér, mert adtam neked ételt? Vicces.-reagált flegmán undorító kijelentésemre.
-Bö. Én vagyok Harry Styles etetem az éhezőket. Jó fiú vagyok. Sosem verem ki.-produkáltam magam grimaszolva,  testemmel gesztikulálva.
-Mi van édes? Túl lőtted magad?-nevette el magát
-Hogy mit mondtál?-förmedtem rá.
-Azt kérdeztem, hogy TÚL.LŐTTED.MAGAD?-hajolt le hozzám, majd lassú tátogással magyarázott.
-Te rohadék! Én nem lövöm magam!- indultam meg felé aprócska öklömmel, ami hirtelen elveszett óriás tenyerében.- Engedj el!-kiabáltam, nyakamon lévő ereim szinte kidurrantak feszengésemben.
-Nini! A nyakadon keresztül még nem próbáltad magad szúrni? Egyszerűbbnek tűnik.-meredt rám, kezemet fogságban tartva.
-Engedj már el! E-ez fáj!-jajongtam.

Ennyi elég volt. Nem kellett többet mondanom, Harry-nek ez is betett. Már a puszta gondolat is kikészítette, hogy fájdalmat okozhatna egy nőnek. És most megtette.
-S-sajnálom. Nem akartalak bántani.-tolt el magától bűnbánóan, akár egy gyerek, akit életében először csapott meg az őszinte megbánás szele. Kézfejem rögvest elkezdett lilulni, ujjaim kissé eldeformálódtak.
-Na-nagyon fáj?-dadogta.
-Te nem vagy eszednél...-fordultam el sértődötten, egyenest a puccos kávézó bejárata felé, és azzal megindultam. Gyors lépteimnek Stewart állt utat.
-Genna mit művelsz?
-Elmegyek!
-De mégis hova? Genna! Ez egy veszélyes környék!
-Akkor mi a faszér' hoztál ide?-értetlenkedtem, majd magabiztosan kiléptem az ajtón.

*****

Esteledett. Se pénz, Se iratok nem voltak nálam, telefon szintúgy. Öklömet szorongatva könnycseppek kúsztak le arcomon. Talán kicsit el is érzékenyültem. Bántalmazóim közül ő volt az egyetlen aki röstellte is egy kicsit, hogy kezet emelt rám. -Nyámnyila.-csúszott ki a számon egy apró, gúnyos megjegyzés.-"Lehet, hogy nem kellet volna úgy nekiesnem"-fordult meg a fejemben a gondolat."Talán neki is nehéz napja volt"."De hogy meri azt állítani, hogy lövöm magam?"
Tracy és én sosem szúrtuk magunkat. Persze, minden más drog komoly szerepet játszott életünkben, de a heroin nem. Én személy szerint féltem a tűtől, apám ugyanis szúrta magát, így látván szőrnyű hatását, nem kértem belőle. Tracy pedig...Tracy-nek egy darázs fullánkja jut a fecskendőről az eszébe. Utálja a darazsakat. A múltkori kiadós adagot is eladtuk Will-nek, aki szíves örömest fogadta a "csekélyke" ajándékot.

A város lassan sötétségbe borult. Elmélkedésem hamar abba maradt, a hirtelen útvesztés miatt.Egy sikátor fogságába kerültem.-Hol a francban vagyok?-tanakodtam el.-Hahóó!-kiáltottam, hangom visszhangzott a kihalt környéken. Girhes macskák és patkányok halk motoszkálását hallottam a fekete némaságban, ami körülvett. Rémisztő volt. Nagyon rémisztő.-Hahóó! Van itt valaki?-hangzott el ismét. Bámultam a semmibe hatalmas magabiztossággal, magamat is átverve ezzel. Nagyon féltem. Életem során gyakran kerültem bajba a sötétséggel, s a benne zajló legális, törvénytelen ügyekkel. New York legveszélyesebb részén felnőve bármiféle késelésre, nemi erőszakra számíthattam, ami elől semmiféleképpen nem menekülhettem el. Mindig ott volt a sarkamban. Loholt utánam.

A kiutat keresgélvén mély morajlás ütötte meg fülemet.-K-ki van ott?- kaptam el fejemet hirtelen a nesz felé, hiábavalóan. "Biztos csak egy csótány" gondoltam.-Mi a szart keres itt ez a sok dobo...basszameg.-kiáltottam fel, majd egy hatalmas puffanást megelőzően zuhantam bele a dohos kacatok tömkelegébe.-Pfujj.-nyögtem fel, nyelvemet ki-be csapkodva, kínlódva a porral.
Bajlódásaimat követően ismét halk susmogásra lettem figyelmes.-Ki van ott? Hallak, úgyhogy válaszolj!-riadtam fel. A motoszkálás egyre hangosabb lett, s lassan zsivajjá nőtte ki magát. Szorongásomat a hirtelen felvillanó villanypózna vakító fénye mégtovább tetézte. A lomok fogságából kiszabadulván elindultam a ricsaj felé.-Ki van ott?Válaszolj bassza meg!-rikálcsoltam. Szívem egyre gyorsabban pumpálta a vért ki-be, tenyereim izzadtak, kezem remegett. Volt is miért.

*****

-Még mindig tartasz a sötétségtől, Genna.-lépett ki a sötétségből egy férfi. Arcát kapucni takarta, hangja mégis ismerős volt.
-Ki-ki vagy?-rebegtem.
-Már meg sem ismersz? Ezek szerint az sem ugrik be, hogy lógsz 100 gramm kokain árával.-suttogta mély, rekedtes hangjával.
-Hank?
Sok mindenkinek tartoztam pénz híján, de más drogdíler beérte azzal, ha testemmel fizetek. Kivéve Hank-et ő nem érte be ennyivel. Hatalmas drogfüggő volt. Ő igényelte azt a pénzt.
-Na mi van?-mégis megismersz? Mennyi pénz van nálad?
-Mondtam, hogy majd megadom.-tettem keresztbe karjaimat, az előttem álló, velem körülbelül egy magas alaktól kicsit sem félve.
-Már egy hónapja ezt szajkózod Genna!-ordított rám tág pupilláival.
-Nincs pénzem! Értsd meg!
-Akkor minek szívsz te kurva?-kevert le egy hatalmas pofont, mely hatására a járdaszegélyen kötöttem ki.-Faszomnak se kell a szétkúrt pinád te ribanc. Fizetsz, vagy kinyírlak!
-Várj még pár napot...kérlek. Megadom, ígérem!-könyörögtem torkom szakadtából.
-Nem hiszek neked Genna. Egy hazug ringyó vagy!

Feltápászkodva a mocsokból megfordultam, és nyomásnak eredtem. Bárhova, csak el innét.
-Hova futsz te szajha?-ordított utánam.
-Rohadj meg!-adtam választ megalázó kijelentésére.
Sprinteltem a végtelen hosszúságúnak tűnő, macskaköves utcán, ahogy csak lábaim bírták. Koszos arcomon lévő könnycseppeket a néhol felvillanó villanypóznák halvány fényei világították meg. A mögöttem loholó férfi szitkozódása lassan elhalkult, majd végleg megszűnt.Megmenekültem...ezúttal. Tudtam, hogy nem utoljára láttam. Hank kitartó, ha valami kell neki, azt bármi áron, de megszerzi, így volt mitől félnem. Lassacskán én is megálltam. tenyereimet kinyújtott térdeimre helyeztem, majd hangos szuszogással hajtottam le fejem. Pár másodpercnyi "pihenő" után egy aprócska pillantást vetettem árnyákomra, melyet egy deltás alak torzított el. Szemeim kigúvattak, s egy gyors pillantást vetvén megfordultam.
-Hova ilyen sietősen Genna?-ragadta meg felkaromat Hank.
-Engedj el!-kiáltottam.
-Nem megmondtam, hogy egy büdös kurva vagy?-motyogta.
-Kérlek Hank...hagyj békén. Holnap ígérem megadom.-csordultak le könnycseppjeim kipirosodott orcámon.
-Ezzel elkéstél Genna.-szorította meg karom, teljes fogságba tartva azt, majd egy hatalmas fecskendőt vett elő farzsebéből.
-Mi-mit akarsz azzal művelni?-dadogtam kétségbe esetten.
-Csak lenyugtatlak. Úgy is olyan feszült vagy mostanában.-krákogta, majd egy erőteljes mozdulattal kezemen kitüremkedő vénámba bökte a tűt.
-Au...bakk'er!-visítottam fel, szavaimat elharapva.
-Szép álmokat Genna.-suttogta fülembe mély, dörmögős hangján, majd belém adagolta az ismeretlen szert.

*****

A betonon szétterülve, vérző karral bámultam a semmibe. Az eső szakadt, mintha csak dézsából öntötték volna. Hank a távozásakor fecskendőt is magával vitte. Ezek szerint nem csak én használtam a tűt, más is igénybe vette már. A távolodó férfi lassacskán, de végleg eltűnt. Egyedül maradtam. Szemeimet már alig bírtam nyitva tartani, de tudtam, ha elalszok, nekem annyi. Éreztem, ahogy a gyilkos anyag lassan szétterjed az egész testemen, lebénítva azt. Én pedig...én lassan álomba szenderültem.

6.Fejezet

Kifelé menet az irodából, határozottan csaptam be az ajtót magam mögött, majd egyenesen Stewart felé vettem az irányt. A minimális séta közben számba vettem két darab rágógumit, s az erőteljes nyamnyogást követően hatalmas lufit fújtam belőlük, ami szinte fülsüketítő zajjal durrant ki.
-Kisasszony! Itt nem megengedett a rágógumizás.-oktatott ki egy idős férfi.
-Kuss tata!-fenyegettem meg a már szinte muzeális darabnak számító vén szivart, s azzal a lendülettel ráköptem a szétrágcsált anyagot. Odaérvén a nekem háttal álló magas férfihez, megböktem izmos vállát, amire hirtelen megfordult.
-Oh. Hogy ment a megbeszélés kisasszony?-kérdezte a legnagyobb alázatossággal.
-Hát Stew'.Azt kell, hogy  mondjam...alaposan rábasztunk!-jelentettem ki nyersen.
-Parancsol?
-...Ezentúl ugyanis, időnk 90 százalékát együtt kell töltenünk.-veregettem meg hatalmas vállait.
-Értem. Ez esetben kötelességem, hogy épségben hazakísérjem.
-Haza? Ilyenkor? Ne viccelj már Stew'!- ráncigáltam jobb karját, akár egy kisgyerek.-Menjünk el valahova! Korog a gyomrom! Ettől a szar megbeszéléstől farkaséhes lettem. Kéérlek!-pillantottam rá hatalmas szemekkel.
-Ahogy óhajtja.-adott választ, majd karját kitartva, nézett le rám.
-Szuper!-haraptam bele ajkaimba, majd gesztusát elfogadva markoltam bele az elém kitartott végtagba.

*****

A McDonald's ismét tömve volt, akár csak pár órával ezelőtt. Felfedeztem egy-két ismerős arcot még délelőttről.-Fujj...-gondoltam magamban, Miféle emberek töltik itt az egész napjukat? Blöö.-fintorogtam, amit Stewart is észrevett.
-Minden rendben van Miss.Croman?-kérdezte aggódóan.
-Genna. Csak Genna!-förmedtem rá, aprócska mosollyal az arcomon.
-Nos, Genna, ha nem haragszik most felkeresem az illemhelyet.
-Illemhely? Mármint a szaroldát?-kérdeztem értetlenül, melyre reakcióként csak egy fejbiccentést kaptam.-Addig is...én elmegyek rendelni.-tolattam hátra, hüvelykujjammal a kassza felé mutatva.

-Csáo!-léptem az előttem álló félénk fiúhoz.
-Szia. Mit adhatok?-kérdezte egyhangúan, kasszáját bámulva.
-Hmm...mondjuk téged!-jelentettem ki egyértelműen kacér mosollyal arcomon.
-Pa-parancsol?-vizslatott meghökkenve, tágra nyílt szemekkel.
-Jól hallottad édes.-haraptam bele telt ajkaimba, majd közelebb hajoltam hozzá.-Na mit szólsz?
-Én. Öhm. Nem hiszem.Vagyis...lehet, hogy kérhetek öt perc kimenőt csak elő...-mondatát egy heves csókkal szakítottam meg. Ajkaink szinte felfalták egymást. Turbékolásunk közben lassan feltérdeltem a pultra, majd leeresztett lábaimat lassan szétfeszítette az akkora már nagyon is önbizalommal teli krapek, keze egyre kényesebb helyekre tévedt. Az emberek lassacskán gyülekezni kezdtek, csak hogy lássák a szinte pornóba átmenő csókolózást. Bőrdzsekim már a földön hevert, partnerem inge pedig a sajtburgerek közé volt bedobva. Heves érzelem nyilvánításainknak azonban hirtelen vége szakadt.

-Daaavid!-hangzott el mögülünk egy erőteljes kiáltás.-Te meg mi a francot művelsz itt te szaros kölyök?
-Öhm...nézze Mr.Wilmer, fogalmam sincs mi történhetett...kérem, ne rúgjon ki!-könyörgött.
-Ezzel elkéstél,fiam! Ki.Vagy.Rúgva!-ordított torkaszakadtából.-Azt a kis cafkát pedig takarítsák ki az étteremből.Most!
-Kit neveztél te cafkának?-indultam meg felé agresszívan, öklömet feltartva, amikor egy hatalmas tenyér rögvest megállított.-Mi a franc?Stewart! Fejezd be!
-Azt hiszem, ideje mennünk Miss.Croman.-húzott el az ajtó felé.
-De hát ez a barom lecafkázott!-tiltakoztam.
-Biztonságiak!-kiáltott az étterem tulajdonos.-Vigyék ki innen ezt a hibbant libát! Ezennel ki van tiltva ebből a helyiségből! És most takarodjon!- mutatott a kijárat felé.
-Jól van! Amúgy is az egész hely egy szarkupac! Szopjátok ki a hatalmas fa...-mondatomat nem fejezhettem be, újdonsült testőröm ugyanis könnyedén feldobott jobb vállára.-Hé, Stew'! Tegyél le!-hisztiztem, deltás hátán dörömbölve.

-Az a fickó egy barom volt.-jegyeztem meg durcásan, a falnak támaszkodva.
-Értse meg Miss.Croman, hogy ilyet nem tehet. Főleg nem itt. És most kérem szálljon be a járműbe.
-Genna!-jegyeztem meg felháborodottan.-A nevem simán Genna! És előbb elszívom ezt joint-ot.-pöfékeltem.
-Micsoda? Tegye azt le! Most azonnal.-parancsolt rám.
-Nyugi már.Ez csak fű. Valahol már legalizálva van.-szívtam egy slukkot, amikor megpillantottam David-et.-Csao David! Na mizu?
-Kirúgtak...remélem örülsz. Hülye kurva.-jegyezte meg, majd búskomoran elsétált.
-Nem én vagyok a munkanélküli  Faszkalap.-adtam választ előbbi kijelentésére  majd skunk-omat elnyomva beszálltam a járműbe.-Olyan mintha egy szatír kocsijába ültem volna be.-viccelődtem.

*****

Unottan bámultam ki a limo sötétített ablakán, ajkaimat a markomba nyomva. Tudtam, hogy Stewart irtó mérges rám, az imént lerendezett "műsor" miatt. Végül erőt véve, kicsikartam magamból egy ártatlan kérdést.
-Hova megyünk?-kérdeztem halkan, számat továbbra is takarásban hagyva.
-Csak a Starbucks-ba.
-Starbucks? De hát az volt a Team Sguare-n is.-csodálkoztam el.
-Valóban, viszont mi most egy eldugottabb részre megyünk.
-Eldugott?
-Tudja...idejárnak a hírességek, hogy a rajongók és a paparazzik ne találjanak rájuk.
-Öhm...én mióta számítok hírességnek?
-Miss.Croman. Ön mindig is egy csillag volt, csak eddig még nem ragyogott elég erősen ahhoz, hogy mindenki megláthassa gyönyörű fényét.
A mellettem ülő férfi monológjától tátva maradtak ajkaim, szemeim pedig hatalmassá kerekedtek. Hogy hihet bennem egy olyan ember, aki alig fél napja ismer? Elmélkedésemnek azonban hirtelen félbeszakadt.- Úgy tűnik megérkeztünk Ms.Croman.-kukucskált ki a lehúzott ablakon.
-Genna!-förmedtem rá. Miért nem képes megjegyezni a nevem? Egy kibaszott szó.

*****

-Jöjjön.-kísért be Stewart, az ajtót megtartva.
-Kösz Stew'.-csaltam arcomra egy mosolyt.
-Ott hátul azt hiszem helyet is foglalhat. Ön mit parancsol?
-Csak egy erős feketét.

Belekortyolva forró kávémba a szinte üres helyiséget kémleltem, majd szembeötlött, hogy Stewart hozzá sem nyúlt italához.
-Várunk valakit?-nyögtem ki végül.
-Igen. De nézze, már itt is van!-ugrott fel, és azzal a lendülettel omlott bele egy vele azonos magasságú férfi ölelő karjaiba.-Hogy, s mint haver?-kérdezte önfeledten.
-Minden oké Arty!-Arty? Motyogtam magamban. Szóval így hívják a barátai. De akkor miért nem szólt a Stew' miatt?Agyaltam szemöldököm összeráncolva.
-Ő is veled van?-szólalt ismét meg Stewart.
-Igen. Hát Genna?
-Ott ül a boxunkban.-mutatott felém. Mégis ki van itt? Kit hozott el?Kérdésem nem maradt sokáig megválaszolatlanul:

-Hé Paul!-hangzott el egy mély, rekedtes kuncogás. Ismerős volt. Határozottan ismerős, majd mikor előbukkant az alak, minden érthetővé vált.-...Képzeld egy pasas a túlolda...-mondatát megszakította hirtelen elámulása.-Te?-kérdezte.
-Hé, Stew'! Ő meg mi a faszt keres itt?-pattantam fel erőteljesen, kezemmel az előttem álló alakra mutatva.
-Mi? Ti ismeritek egymást? De mégis honnan?-ámult el Stewart.
-Mármint úgy érted,hogy honnan ismerem Mr.Harold Seggfej Styles-t?

5.Fejezet

Értetlenül bámultam a fölém tornyosuló férfira. Pontosabban fiúra. Ki ő? És miért fizetett nekem? Hiába voltam  már
tisztával a nevével, semmit sem tudtam róla. És nem is akartam. Pár másodperces mélálkodás után végül felocsúdtam  s észrevettem, hogy keze változatlanul válaszomra vár. Hiába. Gyors pillantást vetve tenyerére, belekezdtem monológomba:
-Nem tudom kinek képzeled magad Harry, de engem ne merészelj semmiféle etiópiai csövesnek nézni, akinek fizetni kell a kajáját, mivel annyira csóró, hogy még arra sem telik neki.- jegyeztem meg nyersen.
-Öhm...én nem...-motyogta.
-Talán felsőbbrendűnek tartod magad?- vágtam szavába.- csak mert van egy testőröd? Ha?-közelítettem felé lassan, megfontoltam, ajkamba beleharapva.-Azért, mert van pénzed még nem érsz többet senkinél, főleg nem nálam.Fürtöske.-kacagtam el magam pimaszul.
-É-én egyáltalán nem úgy gondoltam! Nem tartom magam jobbnak senkinél.-dadogott.-Csak azt gondoltam...
-Te csak ne gondolj semmit, fürtös!-szóltam rá.- Ezt azért magammal viszem...-téptem ki kezéből a tasakot, beletúrtam, majd egy nagy adag sült krumplit tömtem a számba.-Na csőváz!-intettem búcsút.

Kifelé menet megalázóbbnál megalázóbb kommentek értek, mindenki engem bámult.
-Dugnálak ribanc!-hangzott el egy túlsúlyos, izzadt férfi szájából.
-Én is téged...el a picsába!- nyögtem vissza halkan, teli szájjal.

Kisebb útbaigazítás után megindultam a Time Swuare Palace felé. Mint kiderült, ott volt tőlem egy köpésnyire, talán az éhínség miatt vagy a még magamnak sem bevallott izgatottság miatt nem vettem észre. Kutyagolásom közben csak is az ingyen-kajára bírtam gondolni, és hogy több dohány marad így fűre.
-Szuper!-jegyeztem meg halkan. Elmélkedésem gyorsan abbamaradt, mikor megpillantottam egy feledtéb jól öltözött egyént a Palace-nál.
-Te vagy Stewart?- kérdeztem flegmán.
-Igen. Ha jól sejtem, akkor Ön pedig Genna Croman.-válaszolta katonásan.
-Hát akkor szevasz Stewart.-nyújtottam felé zsíros mancsomat.
-Üdvözlöm.-fogadta el gesztusom, majd egy pillantást vetve nedves tenyerére, méla undorral dörgölte bele drága öltönyébe.
- Akkor indulhatunk?-nyitotta ki az előttem parkoló limuzin ajtaját.
-De ugye nem fogsz elrabolni és megerőszakolni? Nekem a négerfasz kicsit kényelmetlen.- bohóckodtam szemtelenül, a pasas viszont egy árva kukkot sem felelt, szótlanul becsukta mögöttem az ajtót.

Negyed órányi dög unalmas utazás után, kitessékeltek a limoból, egészen a hatalmas, színpompás épületbe. Tátott szájjal bámultam végig a falakon, bútorokon, még a padlón is.-Anyáás.-ámúltam el.-Ebből mennyi crack-et lehetne venni. Hé, Stew'! Telefonálhatnék egyet?
-Hogyne.
-Mármint a te telóddal.-magyarázkodtam.
-O. Elnézést, tessék.-nyújtotta felém a készüléket.
-Kösz szépen.-Tracy számát bepötyögve morogtam magamban.-Hogy a francban működik ez a szar?
-Várjon.-kapta ki a kezemből Stewart.-Tessék.Már hívja is.
-Áá. Kösz.-adtam választ gesztusára.
-Cső Trac'.-szóltam bele a kagylóba.
-Na mizu? Milyenek a sznob kurvák? Hánytatta már meg valaki magát? Le kellet már valakit cumiznod? Kellet már pucsíta...
-Trac'!-szakítottam meg őrültebbnél őrültebb kérdéseit.-Itt egy pohár többet ér mint az egész kecóm.-suttogtam-Nagyon durva.
-Hát akkor meg mi a faszra vársz? Hozz el egy párat!-biztatott.
-Nem lehet...Egy nagydarab kövér nigga folyton a seggemben van. Olyan mintha megint lenne apám. Blöö.-jegyeztem meg undorodva.
-Hát...végül is az jó nem?-mosolygott a kagylóba.
-Fog be!-üvöltöttem rá, kissé bohókásan.-Na jó most leteszem. Be kell mennem valami Alyson Mahoney-hez. Biztos valami kényes, prűd picsa.
-Stellára is ugyanezt mondtad...És tessék. Úgy kinyalnád, mint maci a mézes csuprot.-vihogott bele a telefonba.
-Pofa be!-fenyegettem meg, majd letettem a mobilt.-Hé Stew'...-fordultam meg, de az alak már nem volt ott mögöttem. Köddé vált.-Ez meg hova a franba tűnt?-hablatyoltam.-Hát...akkor van egy új BlackBerry-m.

-Mrs.Mahoney mófogadja Önt.-szólt hozzám egy gebe, jól öltözött hölgy.
-Öhm...kösz...asszem.-makogtam, majd elindultam az üvegajtó felé, s bakancsommal erőteljesen berúgtam az ajtót.-Hello. Genna.-mutatkoztam be kezet nyújtva, a nő viszont a tenyeremen átnézve kezdett bele mondókájába:
-Nos, Ms. Croman. Láttam a Stella Mckenzie által készült fotósorozatát, és azt kell, hogy mondjam, hogy egyszerűen elbűvölő.
-Az fasza.-adtam hangot véleményemnek egyszerűen, tömören.
-Igen...fasza.Mondhatni. És tudja arra a döntésre jutottam, hogy szerződtetem magát.
-Na várjunk csak.-állítottam meg felháborodottan.-Nekem ebbe nincs beleszólásom vagy mi van?
-Természetesen van. Csak az senkit sem érdekel.
-Mi van? Hallja egyáltalán magát? Hogy a francba képzeli, hogy majd hagyom, hogy egy vén kurva dirigáljon nekem? El van

tévedve hölgyem.-vetettem magam le a fekete bőrkanapéra.
-Ez esetben a vén kurva egy milliárdos modellügynökség tulajdonosa, így igenis vannak elképzeléseim magával.
-Ja.Mert én úgy nézek ki, mint itt a legtöbb girhes tyúk?
-Nem.De ki mondta Önnek, hogy kifutó modell lenne?-mosolyodott el.
-Miért? Milyen van még? Neem...én biztos nem leszek ilyen gyökér pelenka reklámarc,aki tatáknak hirdeti az óriáspelust.-jelentettem ki, kezemmel gesztikulálva.
-Pelenka? Én inkább a Vogue címlapjára képzeltem el, mint sem gy Pampers-re, de ha akarja elintézhetem Önnek azt is.-kacagott fel pimaszul.
-Jól szórakozik mi?-haraptam bele ajkaimba -Csak azért mert egy analfabéta vagyok ebből a szaros divatból, még nem kéne lenéznie, mint ahogy itt mindenki teszi.-tettem keresztebe kezeimet sértődötten.
-Na akkor mit mond?
-Figyeljen. Nem tudom, hogy itt hogy működik, de az én életem kissé bonyolult ide...
-Igen, azt észrevettem.-jegyezte meg.
-...Úgy hogy nem tudom, hogy tetszene Önnek, ha az újságba egyszer csak megjelenne egy kép rólam, amint marihuánával a kezembe flangálok az utcán.
-Ide figyeljen.-hajolt közelebb hozzám.-Ha ennyire odavan a különböző tudatmódosító szerekért, akkor csinálja csak. De ne az utcán, a kamerák előtt vagy egyáltalán az emberek előtt...
-Na ide figyeljen!-vágtam bele szavába.
-Most én beszélek! Egy neveletlen, drogos kis hárpia vagy! Majd én beléd verem, hogy mi is az a tisztelet. Kell drog? Fogadd el a felkérést, és annyit vehetsz amennyit csak akarsz. Megegyeztünk?

Tátott szájjal kémleltem az előttem álló indulatos asszonyt, majd végül megszólaltam:
-Legyen.
-Jó kislány.-mosolyodott el, majd megveregette a vállamat.